Kalla Zsuzsa: Beszélő tárgyak. A Petőfi család relikviái (Budapest, 2006)
Ratzky Rita: Petőfi öltözködéséről, ízléséről
ját terve és utasítása szerint elkészült, rövid pe- rémes dolmány, úgy nevezett kancamente, minőt lelki rokona, Csokonai Vitéz Mihály is viselt, azután sújtásos szűk magyar nadrág, túri süveg vagy kucsma darutollal, sarkantyús kordován csizma, fokos és makrapipa.” (Vahot Imre, 1881. 252.) Sass István a gyermekkori jó barát is leírja ezt a ruhát, amit Tóth Gáspár szabómester, a Nemzeti Kör tagja, Petőfi hitelezője a Versek 1842-1844 című első kötetére, készített. Sass emlékezése a fejfedő és a kiegészítők tekintetében kissé eltér a Vahotétól: „Képzelhető, mennyire feltűnt, ama köcsögkalapos, frakkos és bőnadrágos világban övön alul érő, körül prémes, kizsinórzott sötétzöld színű mentéjében, hasonló mellénnyel s szűk szabású nadrágban és csizmában, selyemzsinóros fekete nyakkendővel, alacsony, pörge kalapja mellett lengő kócsagtollá- val. Bő felöltőjét panyókán vállára terítve, haladt sebes léptekkel, útjában senkit vagy legalább igen keveseket látva meg s ismerve föl [...] Olmos botja helyett, amint akkor szokás volt, egy vékony, pirosra mázolt s fehér gombocskájú nádpálcika Ion kiválasztva.” (Sass István, 1883. 731-732.) Melyik leírás fedi pontosan az egykori valóságot, fedi-e pontosan bármelyik is, eldönthetetlen. Vahot Imre akkoriban szinte naponta találkozott a költővel, talán az ő emlékezete működik hibátlanul, azonban mindketten mintegy negyven évvel később jelentetik meg emlékezésüket erről az időszakról. A részletek tehát bizonytalanok, de a ruha, a prémes kizsinórozott, sötétzöld színű kancamente mellénnyel és sújtásos szűk nadrággal, az biztos. Vahot sorai szerint az ötlet, hogy új felfedezettje élő reklámként futkozzon ebben a nemzeti öltözetben, tőle származik, a szabómesternek azonban bizonyosan a költő adott utasításokat arra vonatkozóan, hogyan nézzen ki az „anzug”. Mit akarhatott kifejezni ezzel a külsővel? Ez a nemzeti viselet, ahogyan Csokonai említésével Vahot is utal rá, negyven—ötven évvel korábbi, a XVIII, század végére kialakult magyar férfiruhát eleveníti föl. (Vahot megfogalmazása, hogy népies magyar ruha, nem áll, mert ebben az öltözékben csak a túri süveg és a fokos vagy a Sass-féle leírásban a pörge kalap nevezhető népinek.) Petőfi szellemi elődjének tekintette Csokonait, és nemcsak a bordalok műfajában. A tisztelet kultikus kifejezésére, sejthetjük, semmiféle hajlandósága nem volt, különösen azok esetében nem, akiket nagyon közel érzett magához. Vonzalmát vagy tréfával ütötte el (lrtóztató csalódás, Tompa Mihályhoz), vagy pedig iróniával, amire az Úti levelek Kerényi Frigyeshez III. darabjának végső passzusa a példa: „Este felé értünk Debrecenbe. A temető mellett jöttünk el, hol Csokonai pihen. Hamuszín fátyolként lebegett az alkonyat köde a költő fekete vas-szobrán; szemeim oda tapadtak, és mélyen gondolkodtam arról, ha majd más utazó fog így gondolkodni az én sírom mellett!” A Csokonai-emléknél még markánsabban utal ez a ruha Petőfi Gvadányi József iránti rokonszen- vére. 1844 augusztusában - már ezt a ruhát viselve- írja meg A régi jó Gvadányit. A mű stílusbravúr, amelyben a költő az általa tisztelt előd hangján szólal meg. A magyar költészet megőrzendő hagyományaként tartja számon Gvadányi életművét, ezt bizonyítja, hogy még az 1846-os A hóhér kötelében is számos idézet van Gvadányi műveiből, többek közt az Egy falusi nótárius budai utazásából. E mű színpadi változatát, Gaál József Peleskei nótáriusát, a vándorszínész társulatok szívesen játszották. Petőfi is többször fellépett a darabban. Az Úti levelek Kerényi Frigyeshez XIV. darabjában írja: „Istenemre, sokért nem adnám, ha én írtam volna a peleskei nótáriust.” Hogy a kortársak is ráismertek Petőfi ruhájának eredetére, bizonyítja, hogy az említett kabátot Kolmár József, az egyik pozsonyi jóbarát Zajtay-mentének nevezi. (Kolmár József, 1880.) (Zajtay István a Gvadányi-mű főhőse.) Petőfi műveinek legújabb kritikai kiadásában, A régi jó Gvadányi jegyzetében (Petőfi Sándor Ősz- s?es Művei. 1983. 415.) a sajtó alá rendező rámutat a mű tematikai azonosságára Vahot Imre 1844 július-augusztusi cikksorozatával a Pesti Divatlapban. Vahot ezekben az írásokban a nemzeti nyelvért és viseletért szállt síkra. Tehát a vers, a cikkek és a ruha összetartoznak. E kitérők után térjünk vissza a költő 1844-es öltözékéhez, s vizsgáljuk meg, milyen benyomást tett a kortársakra? Az akkori Pesttel, ahol a német és a francia divat erőteljesen hódított, és a német szabók tízszer annyian voltak, mint a magyarok, ez a megjelenés éles disszonanciában volt. Nem segítette a költő beilleszkedését, inkább a különbözés vágyát jelzi. Sass István szerint — mint olvashattuk- nagyon feltűnő volt. Vachott Sándorné, aki Petőfinek ezt a ruháját nap mint nap láthatta, azt mondja: „öltözete mindig szokatlan volt, s ha ízlésesen nem igen választá is össze a ruháit, - személyisége még sem volt mindennapi”. (Vachott Sándorné, 1887. 341.) Szemere Miklós, aki gyűlölte a nagy tehetségű pályatársat, így ír: „Lehetetlen idétlenebb figurát elképzelni, mint ő ez öltözetben volt, s még ahoz: igen bő, májbőr csizma! s vékony 28
