Kalla Zsuzsa: Beszélő tárgyak. A Petőfi család relikviái (Budapest, 2006)
Katalógus
12. „Egressy Gábor kocsiülésre használt pamlag- ja. Egressy Gábor vendégszereplésekkor sokat utazott parasztszekéren. Állandóan ezt a pamlagot használta, melyen Déryné és más hires színész is utitársa volt. De a pamlagot nevezetessé az tette, hogy 1849. julius havában Mezőberényből Petőfivel, a költő nejével: Szendrey Júliával és fiával: a kis Zoltánnal ezen a pamlagon utaztak együtt Erdélybe, ahol a költő családját Tordán hátrahagyva, a csatatérre sietett. Ez volt utolsó útja, ahonnan sohasem tért vissza. Egressy Gábor nagy kegyelettel őrizte meg a pamlagot és arra kérte családját, hogy soha át ne huzassák, hanem hagyják meg a régi kopott formájában.” (1911) - „Nagy-Várad júl. 19. 1849. - Midőn M.-Berénybe értünk Petőfi Sándor épen kocsira akart ülni nejével és a kis Zoltánjával. - Hová- hová Sándor? - kiáltom neki - O: Hohó! Gábor! nézd... ha öt perc múlva jösz, itthon nem találsz.- En: Hogy-hogy? — O: Hát barátom, Damjanichot akarjuk meglátogatni. — Én: Aradra... most? ... Hát nem Erdélybe? — O: Hisz már nem is álmodtam, hogy eljöjj... minthogy egész határozottsággal nem is ígérted. — Én: Igen, de én azt gondoltam, hogy te változhatlanul megmaradsz akkori határzatod mellett, s így vagy itt vagy Erdélyben bizonyosan megtalállak. - O (Kis Sándorhoz, ki mellettem ült a kocsin): Hát te hol jársz? - Kis Sándor: Futár vagyok; most Szegedről jövök, s megyek vissza Erdélybe. Csupán éretted tevők e kitérést az egyenes útról... O: Hol van az öreg? — Kis Sándor: Ki tudja azt! Mindenütt és sehol... Eddig talán Moldvát is megjárta. - O : Hanem jertek be hát, reggelizzetek; különben is időznétek kell, meddig a lovakat előhozzák. [...] Mialatt lovaink eléhozattak, Petőfi Sándor, nejéveli rövid értekezés után, szekere rúdját, mely Arad felé állott Nagy-Várad felé fordíttatá.- Lásd Gábor - úgy mond - én nem fontolgatok sokáig. Nálam minden a pillanat szüleménye. Mire rögtön határoztam magamat: még mindig jól ütött ki. Különben is barátom, fátum szerint kell történnie mindennek; azért mindegy, akár fontolgatunk, akár nem. - Fél óra múlva útban valánk Várad felé...” (Egressy Gábor: Törökországi Napló 1849-1850. Pest 1851.) 13. „Minő az út!... de vájjon út ez? / Vagy fekete kovász talán? / Mely ha kisül, leszen belőle / Kenyér az ördög asztalán. / Ne dögönyözze kend csikóit, / Ne dögönyözze kend, kocsis, / Fölérünk Pestre, ott leszünk tán / Már az ítéletnapon is. Utazás az al- földön 14. Hatvány II. 771. /Egressy Gábor Mezőberény, 1849. 07. 18. 202. 0 1. Petőfi jatagánja 4- Acél, szaru 5. Teljes hossza: 71,3 cm; a penge hossza: 59 cm, szélessége: 28-31 cm 6. A fegyvert 1972-ben restaurálták, s az alig olvasható szöveget megerősítették. A jobb oldali markolatfül sérült. Hüvelye hiányzik. 7. Hadtörténeti Múzeum (Budapest) 8. 0494/Fe. 9. Acélból készült pengéje ívelt, egyélű. A penge bal oldalán török motívumok között arab írásjegyek, és a mohamedán időszámítás szerinti, a készítés idejét jelölő évszám (1225, keresztény időszámítás szerint 1810) található. E penge jobb oldalán török motívumok fölött tintával írott magyar nyelvű szöveg: „A m. foradalom után Bem tábornok Petőfi Sándornak Petőfi Egressy Gábornak Erdélyben 1849”. Az egyszerű kidolgozású írás fordított irányban, a hegytől a pengető felé fut. A pengetőnél mindkét oldalon fehér fémberakás díszíti a fegyvert, ami a penge gerincénél a leghosszabb, 8 cm. A markolat egyszerű, minden díszítést nélkülöz, sötét, barnásszürke szaruból készült. A markolatlemez három szegeccsel van rögzítve, gerincét préselt vaslemezfoglalat erősíti. 10. A tárgy múzeumba kerülésének körülményei ismeretlenek. 12. A fegyver egy tipikus balkáni jatagán, nem katonai fegyver. Valószínűleg a „szerviánus” — a Török Birodalom fennhatósága alatt élő szerb felkelőket segítő - szabadcsapatokkal került Magyarországra. Bem 1849. májusában Erdélyből hozott csapataival részt vett a Temesköz felszabadításában, ekkor kerülhetett a fegyver hadizsákmányként a kezébe, majd ajándékként segédtisztjének Petőfinek a tulajdonába. A költő — a felirat tanúsága szerint — Egressy Gábornak ajándékozta, akivel 1849. július 17-e körül találkozott. (A tárgyra vonatkozó adatokat a Hadtörténeti Múzeum tudományos főmunka- társától, Kedves Gyulától kaptuk.) „E szöveg többszöri olvasgatás után is zavarba ejt. Mit jelenthet először is az a bizonyos ’m.’ rövidítéssel jelzett szó? A ’márciusi’-t? Aligha. Bem csak a bécsi októbei felkelés után érkezik Pestre, nem a márciusi forradalom után, egyébként az 1849-es dátum is kizárja a márciusi olvasatot. Marad tehát az a lehetőség, hogy a MAGYAR forradalom UTÁN adta Bem e kardot Petőfinek s Petőfi Egressynek, de ezt is nehéz elképzelnem. [...] Tudjuk azt is, hogy szorult helyzetében Petőfi még a Bemtől kapott lovát is kényte160
