Balázs Ádám: Egy angol úr Erdélyből. Balázs Samu életútja (Budapest, 2018)
Szabadon mozoghat, egyéb munkára nem használandó fel
Szabadon mozoghat, egyéb munkára nem használandófel ÚJRAKEZDÉS 1945-BEN Ha a szövetségesek bombatámadásaira gondolunk, Budapest pusztító ostromára vagy a Duna hídjainak 1945. januári fölrobbantására: egyáltalában nem tűnik kézenfekvőnek, hogy a színházak 1944 karácsonyán még, 1945 februárjában pedig már tartottak előadásokat. Ennek lélektani mozgatórugóit a színháztörténeti összefoglalók kevéssé veszik számba. Az ostrom szörnyűségeit átélt színészek korabeli naplóit és interjúit olvasva mindez - akkor, tehát 1945-ben - valahogy természetesnek tűnt. Azok számára, akik 1944 végén származásuk vagy politikai tevékenységük miatt már nem léphettek színpadra, de az őket segítőknek és a háború valamennyi kárvallottjának is: magától értetődő volt, hogy a pincéket végre elhagyva, mielőbb folytassák a játékot. Hogy ismét hivatásuknak élhessenek. A szabadság első napjainak légkörére Balázs Samu így emlékezik: „A Katona József utcában laktam, nem jártak a villamosok, senki sem mozdult ki a maga szűkebb utcájából. Egyszer valakitől megtudtam, hogy a New York-házban már szervezkednek a színészek, odamentem. Senkit nem találtam ott éppen. írtam egy cédulát: »Szeretnék veletek dolgozni«, aztán hazamentem. A pincében, ahol laktunk, valaki felkeresett: volna-e kedvem Újpesten játszani? Gogol vígjátékának, A revizornak előadását tervezik. Kigyalogoltam Újpestre, ahol egykori akadémiai osztálytársam, Halász Kálmán és Fellegi István színészbarátom vezetésével hozzá- kezdtünk a munkához. A körülmények szerények voltak. Fűtés egyáltalán nem volt. Vígszínházi kollégáim, Somló István és Bárdi Ödön szerencsések voltak, ők ugyanis találtak egy patikust, aki régen sok szép előadást látott a Vígszínházban, s hálából szállást adott nekik, sőt, pattogatott kukoricával is ellátta őket. Ez volt az első teljes színházi előadás a felszabadult városban, amelyet nem sokkal később behoztunk Pestre is, az Izabella téri (ma Hevesi Sándor tér) Magyar Színházba. Fűtés persze ott sem volt, az eső a belőtt, nyitott tetőszerkezeten át csordogált. De közönségünk már itt is, ott is volt.”126 74
