Balázs Ádám: Egy angol úr Erdélyből. Balázs Samu életútja (Budapest, 2018)

Maradandó emlékeket hagyott maga után

Meddig emlékeznek egy színészre ? - Ha a nézők életük végéig, akkor kollégái, tanítványai úgyszintén, csak talán még intenzívebben.

Benczúr utcai házunkon 1994-ben emléktáblát avatott a Nemzeti Színház és Terézváros Önkormányzata. A hajdani tanítvány, Raksányi Gellért ezzel zárta avató beszédét: „Samu bátyám művészi leg megelőzte a korát: nem belebújt a figurába, hanem inkább magára húzta azt... Ez az emléktábla itt marad; remélem, hogy nem pusztítja el sem hidrogénbomba, sem az emberi butaság. Itt marad, nagyon sokáig. Egy kiváló művész emlékét hirdeti.”276

Egy másik főiskolai tanítványa, Sinkovits Imre két évvel később, Balázs Samu kilencvenedik születésnapján a Nemzeti Színházban ezt mondta: „E megemlékezésre készülve, sorra kérdezgettem kollégáimat, és csak úgy áradt belőlük a tisztelet, csodálat hangja, a történetek, anekdoták sora. [...]

A Vágóhidak Szent Johannájában egy nagytőkést játszott, hatalmas szőrmegallérral (bár ez egyszerű rókaszőrből készült), és öltözőjéből háromszor lopták el ezt a kabátot, mert nem a bunda volt értékes, hanem ahogy ő viselte! [...]

Köszönöm a jó Istennek, hogy láthattam őt, személyesen ismerhettem, és a Nemzeti Színház színpadán játszhattam vele, kimondatlanul is élvezve szeretetét, féltését, figyelmét. Látod, Samu bátyám, nem egy, de még tizenöt év után is emlegetünk, nem csak itt és most, de nap mint nap átmeneti hajlékunkban, a Nemzetiben. Ugye, Te is érzed, hogy nagyon hiányzol?”277

Századik születésnapján, 2006-ban Tordai Hajnal jelmeztervező kiállítást rendezett hajdani színpadi ruháiból - immár az új Nemzeti Színház előcsarnokában.

Mivel több, mint hatvan mozifilmben, illetve tévéjátékban szerepelt, alig van olyan hónap, hogy ne lenne látható valamelyik televíziós csatornán. Ezáltal az őt még személyében ismerők emlékeit tovább viszik a régi magyar filmek híveinek újabb generációi. (A filmvásznon való szereplés természetesen árnyalja Petőfi vízióját a méltánylást kizárólag a jelentől remélő színész végzetéről.)

A könyv írásakor megkerestem a Madách Színház igazgatóját, négy évtizeddel korábbi sikereinek (Alomfejtés, A Napsugár-fiúk) rendezőjét. Szirtes Tamás így emlékezett: „Balázs Samu maradandó emlékeket hagyott maga után a Madách Színházban is. Egyéniségének megfelelő korban élt, amikor a színészek még privilegizált helyzetben voltak. Hihetetlen személyi integritása volt. Tökéletesen zárt és érdekes egyéniség. Amikor belépett egy terembe, akkor meghatározta azt a pillanatot. Humort és huncutságot sem nélkülöző erős személyisége tekintélyt sugárzott, a tisztelet légköre vette körül. A próbákon keveset és lényegre törően beszélt, ami mindenkire átragadt. Egyszerre volt távolságtartó és barátságos. Azért is lehetett sikeres, mert nagyon gazdag személyiség volt.”

* * *

180