Balázs Ádám: Egy angol úr Erdélyből. Balázs Samu életútja (Budapest, 2018)

Proletárfiú verse a Premontrei Katolikus Főgimnáziumban

könyvében írja Parlagi: „Én már csak a háború utáni Nagyváradot ismertem meg, de könnyű volt megállapítani, hogy ebben a városban mindenki, még a legszegényebb ember is luxusra költi keresményének egy részét. Luxus alatt értem azt, hogy nem rakják élére a garast, de mindent a szemnek, a ruhára, a hasukra költenek az emberek. így tudott csak megélni a legutóbbi időkig is négy kávéház egymás mellett, a város szívében, a Bémer téren. Ezt nem tudja Várad után senki sem felmutatni [...]. Itt nagyon sok a bohém, úgy nőkben, mint férfiakban. Ez is kimondottan váradi specialitás. Azért a lakosság nagy része, bár szorgalmas, pénzkereső, de az életet nem veszi soha tragikusan, inkább vígabb, az élet naposabb oldalát keresi. A komor, felhős, csúnya időjárás idején bizony nagyon kihalt ez a város, mert itt nemcsak a nő, hanem a férfi is a legutolsó divat szerint öltözködik [...]. Nagy hecc- és viccfaragók itt a férfiak, de a nők is, így aztán nem csoda, ha többé-kevésbé csupa vígság, kedély vonja be a váradiak életét. [...] ...a váradiak nem elégednek meg csupán azzal, hogy színházba járjanak, nekik ezen felül, ezentúl más, zajosabb, nyilvánosabb szórakozás is kell [...]. Ez az oka annak, hogy a kávéházi és a klubélet még ma is virágzik, mert a váradiak kevés időt töltenek az otthonukban, így módosították a régi példaszót: Mindenütt jó, de legjobb másholra, és ezt, ha kell, még áldozatok árán is betartja minden váradi!”5

Balázs Samu minden nyáron hazalátogatott. A legsötétebb Ceauşescu rendszerben is, amikor „külföldiként” be kellett jelentkezni a rendőrségen, sőt a megye terüHúgaival Nagyváradon az első világháború idején

14