Balázs Ádám: Egy angol úr Erdélyből. Balázs Samu életútja (Budapest, 2018)

Boldognak mondhatják magukat, akik emlékeznek még e hang zengésére A rádió varázsa

erővel fogta össze az akarnok és ostoba apát. Kálmán György Horátióját ki kell emelni a láttatni tudás képességéért.”229

Polonius után Balázs Samu egy hangjátékban Casanovát alakítja. Ennek kapcsán a rádiós színjátszás szakmai alapkérdéseiről fejti ki véleményét: „Ezer és ezer ember van, akinek kellemes a hangja, de ha szerep kerülne kezébe, rendszerint nem az ábrázolt személyt, hanem saját hangját hallanánk viszont. Még színészek között is akad, aki beleszeret a hangjába, és elfelejti, hogy az csak eszköz - de milyen csodálatos eszköz! - a figura jellemzéséhez, megteremtéséhez. A rádióhallgató többnyire hétköznapi elfoglaltsága vagy pihenése közben csavarja fel a készüléket, az élmény varázsát tehát csupán a hang hatására kell bízni. Különösen áll ez az ún. rádiószerű művekre, melyek sűrítetten, tehát folyamatban és időben rövidebben jellemeznek valami. Ilyen esetekben a színész invenciója, élménygazdagsága segít a figura életre keltésében.”230

A rádió dramaturgiája többé-kevésbé állandó szerzőgárdával dolgozik: Csurka István, Hegedűs Géza, Gyárfás Miklós, Karinthy Ferenc, Szabó Magda. Ekkoriban, az 1960-as évek második felében nincs olyan hét, hogy édesapám ne szerepelne valamilyen hangjátékban. A felsorolt kortárs szerzők darabjain kívül rendszeres közreműködő Mándy Iván, Vészi Endre rádiójátékaiban, sőt a szilveszteri kabaréban és a Szabó családban is.

Több szempontból is izgalmas az a „műsorboríték”, amely egy azóta törölt hangfelvétel írott változatát őrzi. Az 1953. szeptember 22-i adás egyrészt a Rákosi- korszak cenzúrájának, másrészt édesapám versmondással kapcsolatos emlékeinek érdekes dokumentuma.

A Művészek az Ifjúsági Rádió mikrofonja előtt című sorozatban a Gyermekrádió hallgatóinak készült próba-hangfelvételt legépelték, majd kétszer „lektorálták”. Az így többszeresen ellenőrzött szöveget - mielőtt a színész felolvasta volna - ismételten jóvá kellett hagynia egy „műsorfelügyelőnek”, továbbá „az anyag soros forgatójának”. Mindezek mellett még egy állandó rovat is szerepel a nyomtatványon: „Műsor-igazgatáshoz való benyújtáskor engedélyezte”.

Ez tehát azt jelenti, hogy 1953-ban a Nemzeti Színház Kossuth-díjas művészének - a Rádió felkérésére elmondott - szavait tucatnyian ellenőrizték. Miközben csupán pályakezdését idézi fel a Gyermekrádió hallgatóinak, majd a magyar nyelv iránti rajongásáról vall: „Negyedik elemista voltam, amikor először mondtam nyilvánosság előtt verset, aztán évről évre egyre többet. Nyolcadikos koromban megnyertem egy szavalóversenyt. Már régen foglalkoztam azzal a gondolattal, hogy színész leszek, s a verseny után végleg döntöttem. Abban az időben azonban a színészi pálya nem jelentett olyan megbecsülést, olyan szeretetet, mint manapság. Érthető tehát, hogy édesanyám sokáig ellenezte elhatározásomat. Egy évig jo151