Balázs Ádám: Egy angol úr Erdélyből. Balázs Samu életútja (Budapest, 2018)
Máig kottázhatják a színésztanoncok és színháztörténészek
Az 1954-ben bemutatott En és a nagyapám-, gyermekfilm - felnőtteknek. A harmincéves rendezői pályafutását ünneplő Gertler Viktor alkotása. A nyitó képsorok technikailag meghökkentően újszerűek: egy kerékpáros versenyt mozgó teherautóra rögzített, önállóan is irányítható felvevőgép vesz fel. A talán legrégebben működő magyar filmoperatőr, Eiben István bravúrja. Ismét egy „szocialista” filmvígjáték, melyet szinte kizárólag régi mesterek, háború előtt képzett „nagy öregek” készítenek. Bercit (Koletár Kálmán) iszákos nagyapja neveli (Gózon Gyula remeklése). A film végére a csavargó sztálinvárosi utcagyerekből mintaúttörő és élsportoló válik. „A fontoskodó Králik szaktárs külön élmény Balázs Samu meg- elevenítésében. Minden humort és minden melegséget kihoz életének első, és hozzátehetjük, kitűnően sikerült munkásszerepéből.”192 O maga ezt nyilatkozza (természetesen csak az újságíró hosszas rábeszélésére): „Úgynevezett pozitív szerep, ahogyan ezt mondani szokták. Én őszintén szólva nem szívesen teszek a szerepeim elé plusz- vagy mínuszjelet, ezek a matematikába és a fizikába való kifejezések. Egy szerep, hajói megírt és jól eljátszott figurát nyújt, akkor jó és kevésbé jó, vagy rossz és kevésbé rossz tulajdonságokból épül fel. Csak így válhat emberivé, hihetővé, őszintévé az alakítás. Králik bácsi rokonszenves, kicsit nevetséges, kicsit tudálékos, mégis szeretni való öreg munkás. Ilyenféle szerepet még nem játszottam filmen, de színpadon is alig. Lelkiismeretes színész minden szerepre másképpen készül, mindegyiket új meg új művészi eszközökkel formálja meg.”193 A szimpatikus karaktert jól sikerült maszk segíti: vastag bajusz, drótkeretes szemüveg, simléderes sapka. A film kapcsán egyébként édesapám ismételten vitába bocsátkozik a filmgyárral. A hagyatékában megmaradt dokumentum érdekes film- és kortörténeti emlék: Magyar Filmgyártó A. V. Budapest, XIV. Gyarmat utca 39. Balázs Samu Kossuth-díjas művésznek Budapest Ezennel igazoljuk megállapodásunkat, amelynek értelmében Ön a gyártásunkban készülő En és a nagyapám című film Králik bácsi szerepét el fogja játszani. Az ezen megállapodás folyományaképpen köztünk keletkező jogviszony tekintetében a Magyar Művészeti Dolgozók Szakszervezete és vállalatunk között 1950 júniusában létrejött [...] kollektív szerződés, valamint a népművelési miniszter [...] utasításának rendelkezései irányadók. [...] 123