Lenkei Júlia (szerk.): Animus Regis. Mátyás király a kortársak szemével (Budapest, 2008)

Szörényi László: A király lelke országokat nemesít és borít homályba

a szentséges vallás istenségétől támogatva a cseh idomtalan tömegét fölemeli a levegőbe, hogy majd mindjárt a földhöz csapja; egy közelben álló cseh közbelép, kinyújtja a karját, nehogy az övét a földhöz vágják. Zdenkó, a versenybíró, a jogtalanul beavatkozónak hirtelen lekever egy pofont; azon percben kitör az ordítozás és a zendülés; a két fél fegyvert ránt. Végül a fejedelmek parancsára és utasítására leteszik a kardot, és minden elcsitul. Miután a zűrzavar elült, György ingerülten ripakodik rá a kormányzóra: Vedd tudomásul, Zdenkó, hogy mert ma, mint a béke és egyetértés megháborítója, én és a fiam közé nyugtalanságot és fegyvert hoztál, ezt a tettedet sohasem fogom elfelejteni. Nem miattad, hanem a magam jóságából kegyelmezek meg neked, jól tudva, mily sokra kell becsülnöm Mátyás áldásos jelenlétét. Fiam kedvéért elnézem a vétket, hallgatással mellőzöm a méltatlanságot, és büntetlenül hagylak. A lakoma végeztével a fejedelmek dolgukvégezetlenül mentek haza a táborukba.

[A. Bonfini ■ A magyar történelem tizedei]

15