Lenkei Júlia (szerk.): Animus Regis. Mátyás király a kortársak szemével (Budapest, 2008)
Szörényi László: A király lelke országokat nemesít és borít homályba
Egyszer Budára jött egy igen vitéz lovag, nemzetsége német, neve Holubár. Csoda, mekkora ereje, milyen hatalmas teste volt! Azt mondták róla, hogy abban a fajta párviadalban, mikor előreszegezett lándzsákkal rontanak össze lovakon, verhetetlen, és már igen sok ellenfelét a földre döntötte előremeresztett rúdjával. Az előreszegezett lándzsákkal vívott párviadal, mely manapság a tornajátékokon divatozik, a régieknél nem volt szokásban. Viszont az igazi csatákban kihegyezett lándzsákkal harcoltak a régiek, ezt Ovidius egy helye is bizonyítja, és Livius is elénk tárja. Ovidius így szól: Ellenségén vas sebet ejtett egykor Achilles, Lándzsa mit ejtett, a seb lándzsavas-írra heged. Es Livius megemlíti Arruns és Brutus előreszegezett lándzsáját kölcsönös elestükkor. De úgy látszik, a párviadalnak (már akár valóságos, akár színlelt) erre a módjára látszik utalni valamiképpen Claudianusnál is a lándzsavéggel ellátott rúd hasonló felszerelése. De hogy tárgyunkhoz visszatérjünk, nem ugyanazon rendben csapnak össze lándzsákkal Magyarországon és Itáliában. Ott csakis heggyel ellátott rúddal, itt pedig gyakran tompa rúddal folyik a viadal. Csakhogy Itáliában hevesen rohan a ló, itt pedig gyakran ügetve, nem teljes vágtában harcolnak. De nem emlékszem, hogy olvastam volna a régieknél arról, amit „ellenző dnek hívunk: ennél a lándzsát a hónalj alatti vas támasztékon tartják, nehogy hátralökődjék, hanem ellenkezőleg, fennakadjon. Akárhogyan is van, Mátyás királyt feltüzelte Holubár hírneve, és ilyen tornára hívta ki. Az visszautasította, mivel félt, hogy megsebzi a királyt. Ugyanis mikor lovak és emberek teljes erővel összecsapnak éles hegyű, erős rudakkal, aligha kerülhető el, hogy a bajnok földre ne zuhanjon legnagyobb veszedelmére, vagy keresztül ne szúrják, avagy úgy össze ne zúzódjék, hogy az sebnek is beillik. De a király kényszerítette a vonakodót, hogy vele becsülettel megvívjon. Holubár nem mert újból nemet mondani a királynak, de elhatározta magában, hogy a király legcsekélyebb lökésére meg fog hátrálni, és inkább a földre esik, mintsem erejét és ügyességét a király vesztére fitogtassa. A király azonban észrevette ezt, mire azonnal minden szentekre és királyi becsületére megfogadta, hogy tüstént kivégezteti Holubárt, ha valamiképpen ilyesmire jönne rá. Holubárt pedig esküvel kényszerítette, hogy úgy fog vívni
