Lenkei Júlia (szerk.): Animus Regis. Mátyás király a kortársak szemével (Budapest, 2008)

Szörényi László: A király lelke országokat nemesít és borít homályba

kész hadtest közelít, ott beleütközik a felkészült hadastyánokba, és kegyetlen, öldöklő tusa kezdődik. Rengetegen esnek el itt az oláhok közül, és míg emezek igyekeznek az ellenséget a háztól elűzni, amazok meg győzni és az életüket megmenteni, rengeteg vért ontanak. Mihály nádor, Csupor Miklós és Pongrác János, a két erdélyi vajda, Bánfi Miklós, Bátori István meg a többi főúr eltökélten védi a piac bejáratát, és visszaszorítja a támadók rohamát. Tudni való ugyanis, hogy a piac, mint valami erőd, elestével a többi egykettőre odavész. Körös-körül nyílzápor és lángok között folyik a küzdelem makacsul. Végül is az oláhokat a piac egész területéről kiszorítják, és azok éjfél után hátat fordítanak. A magyarok kergetik őket, és mielőtt az ellenfél kiszökne a városból, rengeteget elkapnak, másokat a fejvesztett futás közben a tűzbe, sokat a kardokba kergetnek, és amikor a fejetlen sietségben egymásba gabalyodnak, hátulról ledöfik őket lándzsával, vagy egymást kölcsönösen letaposva hullanak el. A városból alig négyezer inait el; a többieket elkapdosták odabent, és egytől egyig lemészárolták. A király ezen az éjszakán hol szállásáért a veteránokkal együtt harcolva, hol a piacon az őrállások között száguldozva a legjobb vitéz és hadvezér feladatát betöltötte. Első volt a legádázabb verekedésekben, most a bátrakat biztatta, most a gyávákat korholta, most a faradoknak segített, és mindenütt hősies csatározással védte magát meg a sereget. A lázadó oláhokon súlyos büntetést hajtott be; hiszen halálra verte őket. Pitymal- latkor szám szerint hétezer megölt oláht találtak; a magyarok közül ezerkétszázat, a többiek jórészt megsebesültek.

[A. Bonfini *A magyar történelem tizedei]