Lenkei Júlia (szerk.): Animus Regis. Mátyás király a kortársak szemével (Budapest, 2008)
Szörényi László: A király lelke országokat nemesít és borít homályba
neveztek, Varro szerint az erő miatt, amit kifejtenek. Szerintünk azonban fogaik hasonlatossága és mohóságuk miatt. Ezt a halat egy hanggal megtoldva a szót, „luceus”-nak nevezik. Ugyanis „lykos” görögül farkas; mármost az y gyakran u-vá lesz, ezért mondunk Sullát Sylla helyett, majd még egy betűt csúsztatva belé, nehogy a „lucus” szót erdőnek vegyék, hívják luceusnak. Ez a fajta hal Magyarországon hófehér, tömött húsú és olyan hosszú, hogy többnyire eléri az embermagasságot. A húsa olyan egészséges, hogy a halak között ez a legajánlatosabb. A legfinomabb ízű benne pedig a mája. Nagy csukamájak találhatók errefelé — görögül hepar! —, s királyi csemegének számítanak. Mi, akik a király asztalánál ültünk, észrevettük, hogy soha Mátyás király az elébe rakott csukamájat ki nem szedte. Ugyanis szokás, hogy a közös asztalnál a jobb falatokat arra méltóbbak számára tartogatják. így hát, mivel senki sem mert hozzányúlni, egy nem éppen műveletlen s kicsit vakmerőbb férfiú megkérdezte a királytól, miért nem eszi meg azt a szép és oly finoman elkészített májat, mikor pedig mindenütt a királyok csemegéjének tartják. Ekkor így szólt a király: „Ne higgyétek, hogy az ínyem nem elég finom ahhoz, hogy megkülönböztesse a jóízűt a rossztól. Fogadásból teszem, hogy soha jelenlétetekben a csukamájhoz nem nyúlok, ezt még gyermekkoromban vállaltam. Egyszer jelenlétemben ketten betértek egy kocsmába, s a kocsmáros egy elég nagy csukát tálalt elébük a hal nagyságához mérten remek nagy májjal. Az egyik, félretéve minden mérsékletet, az egészet megragadta, és fel akarta falni, az másik pedig dühösen követelve a maga részét, hiszen az a szokás, hogy amit odatálalnak, az közös. Elkezdtek veszekedni, a veszekedésből fegyverre kaptak, végül kölcsönösen összeszurkálva egymást az egyik azonnal, a másik kevéssel utóbb meghalt. Ezért még gyermekkoromban úgy megutáltam a csukamájat, mikor láttam, mint okozta ennek a halnak a mája két ember halálát, hogy később is mindig borzadtam tőle, visszagondolva a szerencsétlenségre, melynek oka lett. Pedig emlékszem, hogy finom ízű, hisz ez előtt a szégyenteljes öldöklés előtt gyakran ettem.” A király nem kis csodálkozás közben mesélte el ezt, ami gyermekkorában oly erős hatással ragadta meg, hogy még felnőttkorában is megmaradt benne. Mert egyébként a gyermekfogadkozás mit sem ér, változékony; így ítél, aki látott gyereket, és elolvasta Horatiusnál, amit róluk mond: ... mert a haragja Támad, s meg-meg elül, óránként váltja a kedvét. [ G . M ARZIO • Mátyás király kiváló, bölcs, tréfás mondásairól és tetteiről)
