Lenkei Júlia (szerk.): Animus Regis. Mátyás király a kortársak szemével (Budapest, 2008)
Szörényi László: A király lelke országokat nemesít és borít homályba
sikerült is rávennie a kiegyezésre a két uralkodót, de a megkezdett tárgyalások mégsem zárultak le eredményesen. Az utolsó kísérletet Rudolf tette, aki hol az egyik, hol a másik felet kereste föl, éjt nappá téve kérlelte és unszolta őket, míg végre talált olyan megoldást, amelyet mind a két uralkodó magáévá tett. Amikor azonban azt kérte tólük, hogy írják alá az egyezséget, a császár azt mondta, semmit sem tesz, ha a pápa a maga tekintélyével meg nem erősíti a szerződés pontjait, és annak megszegőit átokkal nem sújtja. Ez a körülmény további harminc nappal késleltette a béke megkötését. Közben Pius elküldte Rudolfnak a kért pápai levelet. Ekkor újabb nehézségek támadtak. Szerencsére körülbelül ugyanebben az időben kereste föl a császárt a torcellói püspök is, akit más ügyekkel kapcsolatban küldtek Németországba. Rudolf az ő támogatását kérte a béke nehéz s csaknem reménytelennek látszó megvalósításához; őt a felek, az Apostoli Szék iránti tiszteletből, nem utasították vissza. Ők ketten azután — akiknek egyikét e célból küldték, másikat pedig elfogadták — minden erejüket latba vetették az egyezmény létrejötte érdekében. Fáradozásuk eredményeképp, mindenki várakozását felülmúlva, végül is megszűntek a nehézségek, és a békét az alábbi feltételekkel kötötték meg: Mátyás, királyságát és királyi címét megtartva, legyen a császár fogadott fiává, és fizessen neki nyolcvanezer aranyat. Ha utód nélkül hunyna el, örökébe Miksa lépjen, a császárnak feleségétől való második fia. A császár élete végéig tartsa meg a puszta királyi címet, az ország határa mentén pedig néhány helységet, de az ország területére azokon túl ne hatoljon be. A Szent Koronát adja vissza Mátyásnak, és a jövőben éljenek egymással barátságban. Ám alig fogadta el s írta alá mindkét fél a föltételeket, újabb vita támadt arról, hogy előbb a magyarok fizessék-e ki a pénzt, vagy a császár adja-e át a koronát. A legátusok úgy rendelkeztek, hogy a pénzt meg a koronát egy időben szolgáltassák át nekik. Amikor ez megtörtént, ahogyan átvették, úgy át is adták azokat a feleknek, és nyilvánosságra hozták a békekötést, amit az emberek nagy örömmel fogadtak, mert már régtől fogva várták. Ideje is volt, mert ugyancsak szükség volt rá a törökök elleni hadjárat megindítása miatt. Az esemény hírét pápasága ötödik esztendejének utolsó napján vitték meg Piusnak. Másnap az évfordulót úgy ünnepelték meg, mintha születésnap lett volna. így kezdődött el pápaságának hatodik esztendeje. J3 [ II. Pius pápa feljegyzése]
