Lenkei Júlia (szerk.): Animus Regis. Mátyás király a kortársak szemével (Budapest, 2008)
Szörényi László: A király lelke országokat nemesít és borít homályba
a biztos dolgoknak elébe helyezni. Továbbá gondoskodni akart szerencséjének és sorsának megszilárdításáról, hogy végre szabadon és nyugodtan élhessen, ezért békét adott a cseheknek, hogy evvel a jótéteménnyel lekötelezze őket a szerencse különféle változásai mellett is, maga pedig államának felépítéséhez foghasson. Ezek, meg más dolgok mély és bölcs érvek, de ha meggondolom a közelmúlt tetteit, nem tudom rávenni magamat, hogy elhiggyem, miszerint a jövőben másképp kormányozzon valaki, mint a múltban tette. A ma megállapítható okok már rég békére ösztökélték a magyar királyt, ő azonban mindig mohóbban kívánta a másét, mint a magáét őrizgette. Es nem is csoda. Azokban a dolgokban ugyanis, amelyekre törekedett, úgy vélte, csak eredmény és dicsőség érheti, a veszedelem pedig, amely államát fenyegeti, közös veszedelme a keresztényeknek, és nem kételkedett benne, hogy ha egyszer súlyosabban szorongatják, mind össze fognak csődülni, hogy megvédjék. Mi változott most meg, hogy ő egyszerre megváltoztatta szándékát? Valóban egy és más okot tudok mondani, amelyekért belement a békébe, de olyat nem tudok, amely biztossá és állandóvá tudná tenni. A békekötést együttesen tette szükségessé a nyomorúság, melyet az ausztriai háborúval tett magára, és a félelem, hogy a katonaság fellázad ellene a zsold miatt, mert már fenyegetésekkel vegyes kérésekben és zavarogva követelte. Azután jól látta, hogy egy kimerült, letarolt, hosszú háborúktól fáradt országba térne vissza, ahol amellett gyűlölik, s ennélfogva úgyszólván nehezebb most övéit lecsillapítani, mint a jövőben külső ellenséggel hadat viselni. Tudta, hogy nagy hátrányára, sőt veszélyére Itália kegye tőle elhidegült, és most már megfontoltabban fognak az olaszok ügyeikről gondoskodni; végül, akit legjobban megsértett, a császártól félt legjobban. Ezen okok közül bármelyik elég hathatós, hogy szükségessé tegye számára a békülést, de egyik sem teszi állandóvá, és könnyű cselekvéssel, helyes megfontolással bármelyiket vagy helyre lehet hozni, vagy ki lehet küszöbölni. [ F. Buonaccorsi Z. Olesznickyhez intézett 1479-i emlékiratából]
