Lenkei Júlia (szerk.): Animus Regis. Mátyás király a kortársak szemével (Budapest, 2008)
Szörényi László: A király lelke országokat nemesít és borít homályba
Hozata annak felette jeles kertészeket, és egyéb földépütőket Olaszországból, és jeles majorokat, kik a baromnál bánnának, és vajat csinálnának, és sajtokat nyomnának az olaszországi és franciaországi mód szerént. Ezekhöz hozata ki csúfokat, táncolókat, mindenféle síposokat, lantosokat, hegedőseket: mert ezekben az Beatrix királyné asszonynak igen nagy kedve és gyönyörűsége vala. És ekképpen akara Mátyás király Magyarországból Olaszországot csinálni, és mindenütt kereslete tudós népeket, kik az égi forgáshoz és a csillagoknak járásához tudnak vala, kik az orvosi tudományba jeles doctorok valának, kik jeles philosophusok és törvénytudó doctorok valának. Sőt még ördöngös tudományú mestereket is kerestet vala. Az magyarok kedig mindezeket igen bánják vala, hogy az országnak kénesét olyanokra költi vala. Naponként mind panaszolkodának a szántalan nagy költség felől, hogy olyan kennyen elhányja vala az ország pénzét. Másra mondják vala, hogy a régi királyok szörzették volna az országnak jövedelmét. Arról is minden nap panaszolkodának, hogy a király a régi magyaroknak ért erkölcseket elhadná, és hogy a felesége hordozná őtet minden encenbencekre, és testi gyönyörűségekre: és abból lenne, hogy az üdegen nemzetek kitakarítanák az országból mind a pénzt, mind az aranyat. Mikoron immár kedig Mátyás király tíz esztendeig lakott volna Beatrix királyné asszonnyal, egy magzatja sem lön tőle. Vala kedig egy fiú magzatja egy ágyasától, kinek János vala neve. Arra figyelmeze annak utána mind, hogy azt úgy nevelhetné, hogy utána hagyhatná a királyságba. Igen szereti vala azt a gyermeket. Mert szinte olyan szömű és ábrázatú vala, mint Hunyadi János, Mátyás királynak az atyja. És igen jó feű és elmeű gyermek vala. Igen nagy szor- galmatossággal felnevelteté ezt. Mikoron egynyíhánszor törvényt teszen vala Mátyás király, mellé ülteti vala a székbe jobbra. Úgy cseleködék is, mikoron a császároknak követségeket, és a pápának legátusit meghallgatta, mindenkoron melléje ülteti vala Jánost, az ő fiát. Egynyíhánszor is jeles vendégségeket szörze, és szépen megkészítteté az asztalokat: annak utána valami nyavalyáját költé, és ő képében a fiát ültöté az ő helyébe az asztalhoz: hogy ekképpen megszoknék az királyi méltóságba, és nagy tekéntetbe lönne az urak előtt. A fia kedig, noha még iffiú vala, mindenekben nagy ért erkölcsekkel mutatá magát, mind beszédiben, mind cseleködetiben. És gyakorta könyörge az urakért, és a nemesekért nagy ügyekben, és az atyja soha nem veté meg könyörgését. És ezért is az uraknál nagy kedvébe lön. [Heltai GÁSPÁR - Krónika az^magyaroknak dolgairól]
