Lenkei Júlia (szerk.): Animus Regis. Mátyás király a kortársak szemével (Budapest, 2008)
Szörényi László: A király lelke országokat nemesít és borít homályba
too Miután tehát a hosszú ostrommal kifárasztotta az ellenfelet, ámde a várat mégsem foglalta el, a hátsó oldalon egy rejtett völgyben otthagy egy jókora osztagot; ő maga napkeltekor a sereg többi részével szemből száll csatába, és szinte az egész napon át véres verekedést folytat. Valamivel alkonyat előtt abbahagyja a harcot, felszedi a tábort, és úgy tesz, mintha a győzelem reményét feladva elvonulna. A szakadatlan tusakodásban kimerült védők megpihennek, némelyikük a testét ápolja, mások félelem nélkül előjönnek; mind azt hiszi, hogy a támadó elment, és ha tart is valamitől, azt szemből vigyázza, amerre az ellenséget elvonulni látta; hátulról mitől sem fél. Az éjszaka előrehaladtával azok, akik lesben állnak, a terv értelmében a másik oldalról megrohanják a várat, és előbb másszák meg a falat, mint ahogy a városbeliek észbe kapnak. A király, aki alig két mérföldnyire távozott, azonnal visszaküld egy gyorshadtestet; maga a többi lovassal követi. Az előreküldöttek megújítják a csatát; visszaadják bajtársaik bátorságát, akik a falak tetején még ingadozó sikerrel tusakodnak. A lendület akkora, a küzdelem olyan erővel lángol fel újra, hogy az ellenséges vár gyorsan elesik. A benyomuláskor sokat megölnek, de ahogy a düh lecsillap- szik, a többiek megadják magukat, és örökös szolgaságba kerülnek. Rengeteg muníciót találnak ott. Másnap a király parancsára nem égetik fel, hanem a falakat újjáépítik, szakadatlan munkával megerősítik, és köréje vezetve a Szávát, szigetet alakítanak belőle; az ostrom harmincadik napján foglalták el. Miután a ragyogó diadalnak híre futott, hogy Szabácsot, a kereszténység nyakára telepített építményt Mátyás oly gyorsasággal foglalta el, hogy előbb rontotta le, mint ahogy az ostromról bárki is értesült volna, a népeket akkora öröm töltötte el, mintha ennél örvendete- sebbet sohasem hallottak volna. Pannónia-szerte falvanként, városonként könyörgéseket rendeztek, Rómában a pápa parancsára, Velencében a tanács határozata alapján minden oltárnál ünnepélyes misét mondtak. Sőt, mindkettő követeket is küldött, hogy gratuláljanak a királynak a szerencsés és üdvös győzelemhez, és e hadakozás költségeinek a fedezésére pénzt hozzanak. Sixtus pápa Domonkos rieti püspököt, a velencei szenátus a nagy tekintélyű Emo Jánost küldte, és ezek kilencvenháromezer aranypénzt hoztak. A király lelkesedését ugyan a jeles diadal megnövelte, de a háború eme éltető ereje is jócskán hozzájárult ahhoz, hogy Szabács felszámolása után félelemmel töltse el a pogány ellenséget, és egészen Szendrőig mindenfelé elszáguldozzon, tűzzel-vassal pusztítson mindenhol mindent. [A. Bonfini ■ A magyar történelem tizedei]
