Török Petra (szerk.): Sorsával tetováltan önmaga. Válogatás Lesznai Anna naplójegyzeteiből (Budapest, 2010)
Névmagyarázatok
Ortutay Gyula (1910-1978): politikus, néprajztudós. Kutatási területe a folklór, ezen belül elsősorban a népmese és népballada vizsgálata. Számos néprajzi sorozatot, magyar és idegen nyelvű népköltési gyűjteményt, néprajzi kiadványt szerkesztett. Néhány műve: Magyar népismeret (Bp., 1937); Parasztságunk élete Bp., 1937); Székely népballadák (válogatás, Bp., 1937, 1940, 1948, 1978); Kis magyar néprajz (Bp., 1940, több kiadásban, németül: 1963); A magyar népművészet (I—II., válogatás, Bp., 1941); Magyar népköltészet (Bp., 1943); Magyar néprajz (Balassa Istvánnal, Bp., 1979). Renard, Jules (1864-1910): francia regény- és drámaíró. Legmaradandóbb és fő műve naplója volt, melyet 1887-től 1910-ig, haláláig írt, és amely 1928-ban jelent meg először. (Magyar nyelvű válogatás 1967-ben.) Ez a mű, amelyet a flaubert-i valóságszemlélet, a nagyon pontos ábrázolás és a társadalmi konvenciók leleplezése jellemez, a Nyugat nemzedékének prózaíróira igen nagy hatással volt. Éppen naplója kapcsán Lesznai gyakran hivatkozik rá. Ritoók Emma (1868-1945): író, filozófus, műfordító. Lipcsében, Berlinben és Párizsban tanult. A Nyugat, a Szellem és az Athenaeum munkatársa, a Vasárnapi Kör egyik alapító tagja volt. A forradalmak előtt jobboldali álláspontra tolódott. E szerepében például egyik szervezője volt a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége nevű nőszövetségnek. A harmincas évek elején irodalmi szalont tartott fenn Budapesten. A szellem kalandorai (1922) című kulcsregényében erősen torzító módon mutatja be a Vasárnapi Kört és a korszakot. Amint különböző időpontokban született visszaemlékezéseiből kiderül, 1919 előtt járt Körtvélyesen a Moscovitz-birtokon: „Különben nagyon jól töltöttem azt a pár hetet. (...) Különös, hogy a háborúról nagyon keveset beszéltünk, a várható következményekről egyáltalában nem, soha fel nem jött, hogy elveszthetjük a háborút, és forradalmi gondolat vagy várás a legtávolabbi célzással sem merült fel. Talán ő nem is tudott róla, mi készül, mert képtelenségnek tartanám, hogy olyan bizalmas együttlétben egyszer sem szólta volna el magát. Máli olyan mérsékleten pacifistának mutatta magát, hogy még ez sem haladta túl az én háborúban kimerült lelkemnek a békevágyát. Azóta ez az egész ottlétem valami képtelenségnek tűnik fel, Lesznai Anna azóta kommunista volt, és ott lakik ma is Körtvélyesen cseh uralom alatt (...) bizonyosan éppen olyan jó cseh hazafi, mint magyar volt. Hacsak nem kommunista most is, mert egy felvidéki ismerősömtől hallottam, akivel régen szintén jó barátságban volt, hogy szörnyű társaság jár hozzá Bécsből, az emigrá- ciós táborból, és hogy nagyon rossz hírű asszony lett belőle. Természetesen magyar ismerősei soha sem találkoznak többé vele (...) Vajon melyik életét érzi az igazinak? Kénytelen vagyok később kiegészíteni: ilyen naiv voltam. A mai időben nem szabad a jövőre nézve még csak érzelmileg sem nyilvánítani bármit is. Lesznai Anna egyszerűen visszajött a 30-as években Pestre. Úgy látszik, ez a gyűlölt Magyarország mégis jobb, mint a Jászi imádott Csehországa. Azóta itt ünnepelt festőnő - sokkal rosszabb, mint költőnek, kiállít, és arisztokrata hölgyek ölelgetik, mint a tehetség csodát. Nekem is üzentetett, hogy el kell már feledni azokat a »régi« dolgokat, sőt a kiadóval egy könyvét is megküldette, szerencsére dedikáció nélkül, egy szerelmi antológiát a legszebb magyar lírából és népdalokból összeszedve, saját magyaros rajzaival. Ha akkor, mikor régen együtt ültünk Körtvélyesen késő éjszakákon, sejtettük volna, mik következnek!”60 518
