Török Petra (szerk.): Sorsával tetováltan önmaga. Válogatás Lesznai Anna naplójegyzeteiből (Budapest, 2010)
„Mindenképpen úgy érzem, ez lenne a fő könyv” - Lesznai Anna naplójegyzeteiről (Török Petra)
Az édenkert - A körtvélyesi családi kúria világa Lesznai Anna számára is létezett a Paradicsom, a gyönyörök kertje, és Körtvélyes volt a neve. Életművének alfája és ómegája, örök ihletője volt a kert, a körtvélyesi „kastély” és a környező táj, de személyes életének legjelentősebb eseményei is itt estek meg, ahogy azt Ajánlás a kertnek című versében is megfogalmazta: „Amit láttam, tettem, tanultam és adtam, / Mind körülém gyűlik a lesznai napban. / Ha kertem nem volnál, bizony én sem volnék (...)” Moscovitz Mór - Lesznai Anna nagyapja - az Andrássy család háziorvosa volt, aki az 1831-es kolerajárvány idején szerzett igen nagy tekintélyt. Szolgálataiért 1867. június 29-én Zempléni előnéwel kapott nemességet. Nem sokkal később, 1872-ben vásárolta meg a körtvélyesi egykori Szirmay-kúriát, amely fia, Moscovitz Geyza (1851-1913), majd Lesznai Anna jóvoltából nyitva állt a korszak legjelesebb művészei és gondolkodói előtt, akik néha hetekig élvezhették a háziak vendégszeretetét. Ízelítőt kaphat e csodavilágból, aki beleolvas Lesznai naplójába, hiszen a feljegyzésekben gyakran visszatérő motívum a falu helyzete, világa, harmóniája, képei. A Kassától keletre fekvő vidéken minden együtt áll, amit a közép-európai táj kínálhat: a békésen kanyargó Ondóvá folyó és völgye, a Beszkidek-hegység itt már megszelídült formái vagy a táj fölé magasodó Vihorlát hegység. Körtvélyes (Nizny Hrusov)149, Varranó (Vranov), Rákóc (Rakovce), Dolha (Dluha) és Nagymihály (Mihalovce), illetve az Ondóvá túlpartján a híres búcsújáróhely - Kolcs- Hosszúmező (Kolcove Dlhe) szomszédságában fekvő falu volt. Lesznai idejében a falu 200 házában mintegy 1100 lakos élt, jobbára szlovák földművesek és családjuk.150 A falu templomának szomszédságában állt a Mária Terézia idejében a Szirmay család építette barokk kúria, az épület háta mögötti dombra felfutó hatalmas parkkal és az alatta folyó Ondovával. Lesznai édesanyja Zemplénben amatőr botanikusként is hírnevet szerzett magának, és otthonának tekintette Körtvélyest, ahol hódolhatott szenvedélyének, a botanikának (ennek eredménye volt a csodálatos kert és a lánya születésekor ültetett hatalmas fenyősor is), és kedvére rendezgethette herbáriumát. A Moscovitz család a nagypolgári szokásoknak megfelelően az őszi és téli hónapokat a városban, Budapesten töltötte, ám késő tavasztól kora őszig a család apraja-nagyja vidékre költözött. A birtok egészen a harmincas évek elejéig jelentős jövedelmet hozott: például lehetővé tette a rendszeres 10-15 vendég folyamatos ellátását és azt is, hogy Lesznai emigrációja kezdetén Bécsben egy önálló nagypolgári házat vett és vezetett, miközben életkörülményei szöges ellentétben álltak a szintén bécsi emigráns Jászi viszonyaival, aki nem fogadta el Lesznai felkínált anyagi segítségét. 149 A felvidéki helységneveket naplójában Lesznai hol magyar, hol pedig szlovák formában használja. 150 Zemplén vármegye monográfiája - Magyarország monográfiája sorozat. Bp., 1905. 18. old. 44