Török Petra (szerk.): Sorsával tetováltan önmaga. Válogatás Lesznai Anna naplójegyzeteiből (Budapest, 2010)
Naplójegyzetek
- 1920 A metafizikai élményben sincs rendszer, mint az empirikus élményben. De rend van benne Istenhez való viszonylása által (direkt viszony). Minden metafizikai élmény egyetlen és egyéni ma, de ez utóbbi fáj, a szeretetnek tehát másképp is kell lehetnie. Minden határbontásnál tudomást kell vennünk egy másik énről. Érintkezünk. Két erkölcsi cél van: önkiépítés és határlerombolása az énemnek; ez a kettő össze kell hogy essék. A határ-lerombolás bővítést jelent. Az anyagot ledobni bűnös, a problémákat egyszerű elvi megoldásokba fosztani bűnös. A lélek és anyag maradék nélküli párosítása a parancs. A megalkuvás tagadása gyakran „ölést” jelent. Talán mindig. Ezért kell értékelni és megalkudni: az igazi élet, a testben megnyilvánuló lélek, „lélekbe váltott test” érdekében. Az ölési tilalom abszolút, az ölési kényszer is abszolút. Ebben a gyűrűben vergődünk, és itt kell üdvözülnünk. Kis Jfézus] Krisztus legnagyobb fensége, hogy vállalta az emberi mivoltot kétségével együtt, és a keresztfán kételkedett; ezért volt áldozata egész. A mártírok, kik dalolva égnek a máglyán, annyival kisebbek, hogy fanatikusok, és elrúgták a testet. Félünk önnön jóságunktól: örvény, melybe ha belevetjük magunkat, erősebb lesz, mint mi. Felületesen rosszak vagyunk, kissé mélyebben „jók szeretnénk lenni”, de fenntartással mélyen: félünk önnön jóságunktól, mely tátong előttünk. Aztán már csak az a jóság van még mélyebben, melybe ha beleesünk, Istennél vagyunk. De lehet, hogy rendelés: addig kell félnünk önnön jóságunktól, míg egyéniségünk gyengébb őnála, és örvényében megsemmisülnénk. Lehet, hogy csak az erősnek van joga a jóságra. Egyszer olyan időben, mikor igen forrott bennem az átalakulás, ezt írtam fel: „Keresés és várás: lelkiek testre átvitele”? Nem tudom, már mi volt. Tán G[erg] „tudja”, tán H[erbert] kitalálja. A csoda első öntudatos csírája az emberi lélek. Az emberig minden differenciálódik: az ember lelkében kezdődik a harmóniába beépülés. Minden ember előtti „együttes” és „egyensúly” paradicsomi emlék, a csuda reménye, az ember lelkében eszmél először. A történetfilozófiai úton ott tart az emberiség ma, hogy: 1) ha tiszta akar maradni, úgy menekül kis önös karámába, mint Noé a bárkájába. Ez a tisztaság bűne, nem vált meg. 2) Vállalni az elkeveredést, az emberi psziché piszkát, a vért, ölést: ez a korpa közé keveredés bűne, nem vált meg. 3) Kimenni az utcára, a sárba, a tisztát prédikálni: ez őrültek háza vagy akasztófa. Bűn, mert gyöngyöt vet a disznók elébe - értékpocsékolás és végül bűnalkalmat adok vele a disznónak. Mi a nem bűn!! (...) Meluzináról néhány régibb szavam. Meluzinák útja, a szépség útja - ők szimbólumok és nem utak. Vannak, de el nem érnek. Nincs egyéni lelkünk. Ebben a világban a szépség teljesedik szimbolikussá. Számára nincs tovább. Meluzinához a mágikus rokonszenv és vágy rendeltetett. Ha emberi testbe száll, egy Meluzina Schemen lelket szomjaz: ezt a szerelem által kapja meg a mesében. Egy viszonzott, abszolút hű, kölcsönös szerelemben: nehéz ár. Ha ebben elbukik, van más egyénieden Istenbe térése; a vágy plátói érosszá tisztulhat benne, a rokonszenv áhí- tatos megadássá, Istenig szálló véres nyílt, Isten lábnyoma lehet. Meluzina-mesék nem tudják Meluzina megváltását. Ha nem kap lelket, és maradék nélkül, egyénietlenül olvad be Istenbe: akkor az, hogy története volt egyáltalában, csak tévedés és kaland. Mert a „történet” célja csak az egyénné válás és isteni harmóniába való belerendelődés. Meluzina nem jó: csak vágy és rokonszenv van benne - anetikus, problémában. Mint felülről lövellő sugár a tengerbe: csillog benne a hála. Ha elindul (mi löki útjára), első és egyetlen problémája lelket kapni. Meghaladja 198
