Török Petra (szerk.): Sorsával tetováltan önmaga. Válogatás Lesznai Anna naplójegyzeteiből (Budapest, 2010)
Naplójegyzetek
1917 mint Istent. Mert forma vagyunk (másodrendű formáként ismerjük csak a világot, sőt nagyjából önmagunkat is). Minden forma már kifelé indulás is a korlátból, mert a forma zárt, de szomszédot tételez, kilép a közösségből, de közlekedni kezd. Minden forma történés és ige - éppen nem tárgy és alany -, a tárgy és alany a dolgok elején és végén lehetnek. (Ennyiben [Dienes] Palinak érzem igazát.) A mozgás princípiuma, a formavilágé - közlekedési különbség. Egy rög két sarka közösebb, de magánosabb, mint két kutya, vagy pláne két ember. Abszolútat sejteni ma csak szeretettel lehet, a szeretet nem forma; abszolút megnyilvánulás, szabad közlekedés. A gyűlölet talán legtisztább, legkeményebb korlát. Egyént, magasabb formát miben érzünk közvetlenül, még a gondolat is másodrendű forma? - Talán az éntudatban. De ezen a ponton pattan bele a lélek az abszolútba. Talán az egyén csak közösségére ébredt korlát, határvonal Isten és a forma között, hol megállni nem is lehet. A megváltásban pedig öröknek képzeltem. Vagy a megváltás boldog visszaömlés folytonossága Istenbe. Megpattanó formák zuhatagának éntudatos kéje. Az abszolút nagy szeretkezése önmagával? Megint ez a szimbólum. - De itt a hézag, a csoda itt van, hogy a legmagasabb éntudat mi révén, hogy miként nyílik az abszolútba? Nem fér bele önmagába, szeret és átömlik az Istenbe. Mit jelent az egy gondolatrendszert illetőleg, ha olyan, hogy néhány megütött hangja, hogy minden további belőle következik? — Mindenesetre konstruktivitást és művészi fölényt, de mit jelent a realitás a valaminek megfelelés szempontjából? Nem logikai, de valódisági értékét. (...) [Dienes] P[ali] és én. A forma érintkezési termék (ha azonban csak a határok terméke, más, mint az anyagba esett egyéniség összessége). A forma logikumba áttéve genus, mintegy sablon lesz. Az esztétikába áttéve hordozója, alanya a szépnek. Ha két forma egymás princípium individuationisát kölcsönösen kiemeli, segíti, akkor keletkezik a szépség. Ez csak egy harmadik magasabb rendű egység megalkotásával, egy új harmóniával lehetséges. Mert ez a paradoxon (szülésben is); két egyén csak egy harmadik, magasabb rendű egység megalkotására egyesülhet valóban - egymást segítőn. Két egyén harmónia nélküli érintkezése mindig harc, imperialisztikus. A mi világunk ma a formák világa lévén egyszersmind a szépségé is, mert minden forma érintkezés, kellő harmónia burokban nézve - szép. Ezért van szépség és művészet. Jóság, igazság csak kívánatosak, sejtettek. Jobb világot kell remélni. Szebbet reálisan nem lehet elképzelni. Szépség éppen a van-sággal van összekötve (a forma-vanság megnyilvánult- ságban). Jó éppen csak a megnyilvánuló lehet. Igazsággal az, hogy áll? A forma szimbolikus, jelenti az individumot. A szépség szimbolikus, jelenti a harmóniát, szóval a teljesedett abszolú- tumot, azt, hogy minden megváltott lélek emeli Istent, és emeli egymást. A művészet „emberi elveket húz a formákra”, ezt csinálja a logikum is, de a művészet ezt új érzékelhető formákkal alkotja meg. Az igazság viszonyba hozza a dolgokat, mely harmónia felé vezet (mindig töredéke egy óriás épületnek). A szépség új harmonikus érzékelhető formát alkot (mindig magánvaló zárt), csak mint szimbólum és nem mint rész utal a szépségre. P: Ha az érintkezést mint logikumot nézzük, akkor születik a reláció. Én: Az igazság nem új princípium individuationis megalkotása, hanem azok beállítása egy nagy posztulált harmóniába, rendszerbe: az igazságba. Ahol számunkra átlátszó formákat alkotott az Isten, ott van megettük szépség, értelem, harmónia. (...) 154
