Török Petra (szerk.): Sorsával tetováltan önmaga. Válogatás Lesznai Anna naplójegyzeteiből (Budapest, 2010)
Naplójegyzetek
1917 [Lukács] Gyuri mesecikkéhez67: A mágia az ősazonosság maradéka, hatalom, melyet másra gyakorlunk, mert tulajdonképpen tudjuk, hogy ez a más is mi vagyunk. A tudatosabb azonosság hatalma az öntudatlan felett. Bár az, amit mi mágiának nevezünk, ez már csak az azonosság robbanása után keletkezhetik, mert az ősazonosság öntudatlan, ezért is kell elindulnia, hogy tudatos harmóniává legyen. Az azonosság még erkölcsön kívüli. A mágia már nem tiszta: emberi formákkal keveredik, ezért jó és rossz lehet. Sőt tán csak rossz lehet, mert visszanyúlás és nem haladás. Hiszek-e a többféle valóságban, melyből épp ez választatott? Hiszek, de nem is hiszem, hogy csak ez fog megvalósulni. A valóság többféle, de csak ha úgy értelmezzük: „ez a mai megformált valóságunk ez egyik valóság”! Ha minden valóság, ami megvalósult vagy meg fog valósulni, akkor a valóság nem valami, de egy kvalitás. Az idő realitása itt fontos. A jó Isten segedelmével! Hogy van az, hogy a mágus megtartja azonossága hatalmát a tudatosságban? A mese szerintem a mindenkori lélekvalóságba zuhanás. (Azért tiszta öntörvényű zavartalan forma, mert a forma és lélek ma egy. De a mese fejlődőképes. Talán egyetlen „fejlődő és örök forma” a lélek, és ezért a mese, mely a lélekkel legazonosabb forma.) Az ősmese a kollektív, illetve azonos mágikus lélek első lecsapódása, első formája. Furcsa, de tán elsőbb a szónál: képzelni tudok gesztusmesét, átélt mesét a szó előtt. Az ősmese tiszta mágikus formula, történet nélküli lehetett, az azonosságban nincs egyén, nincs kezdet és vég. Ezt a szétfolyó végtelenséget ma is megőrizte a mese, de az egyén belepottyant, és vele a történés. Meg kell tehát különböztetni a mágiát a mesében, a csudát, a történetet, melyet éppen még regényben is mesének nevezünk, zavarunk, és a mesét mint műfajt, mely sohse tiszta csuda-mese, mindig történéssel és történésben fejeződik ki, gyakran novellisztikus, legendás. ([Lukács] Gyuri definíciója: empirikus valóság plusz vallásos valóság.) A történet a mese idődíszítő szerepét szolgálja. (Itt át kellene gondolnom a történet, mese szerepét az irodalom műfajaiban?) A mese folytatható, mert éppen az egyént az azonosság kapcsában érezteti. Minden mese egyre vezethető vissza: az azonosság meséjére, mely, azt hiszem, a harmónia meséjébe fog fejlődni (ezért hiszem fejlődését a mesének). Mágiából istentudat és éntudat (ez vallás, azt hiszem?), az erre és harmóniájukra való törekvés (etika az erre való törekvés tudománya) [fejlődik]. A mese szimbolikus, mert a mágia szimbóluma a vallásnak, alsóbb fokon való mása, ellenlábasa és (de mint [Lukács] Gyuritól találtam, a szellem és lélek dolgokban nem uralkodik az őte-toi de Iá que je m’y mette törvénye szabadon)68 realitás is, mert mindenkori etapja a lélekvalóságnak = a megvalósultsági foknak. Az ősazonosságból elindult a hatalom, és útközben elébe jött vagy tőle született vagy vele együtt indult mindjárt picikén a szeretet? Valahányszor egymáshoz érnek, születik egy új forma. Elérnek Istenbe. Mindezt a mágia szimbólumaival fejezzük ki. [A]hogy kifejezzük, ez a forma-világ része a mesében. Az irány és a jelentés a harmóniába vezet. Ez a mese alaptörténete. Azt hiszem, az emberi lélek egy ideiglenes rémes magány felé fejlődik, az énség tetőpontján az álom lokáltónusos ragyogó fájdalmas magánya - olyan mesék lesznek, melyeket a fejlődés 67 Lukács György: Balázs Béla: Hét mese. In: Lukács György: Ißukori művek. Bp., Magvető Kiadó, 1977, 710-724. old. 68 Tűnj el, takarodj az utamból! 143
