Török Petra (szerk.): Sorsával tetováltan önmaga. Válogatás Lesznai Anna naplójegyzeteiből (Budapest, 2010)
Naplójegyzetek
- 1917 Burzsoá vagyok, nagy érzékem van a mű becse, és kevesebb a személyiség becse iránt. Tipikus Werk-világnézet. Lukács [György] szerint a Werk-életbe játsszék bele az eljövendő szeretet-élet. De a szeretedéiben van-e joga a Werknek? A szeretet mai megvalósulásaiban (talán minden egyént kiemelő) szeretet Werk-nívón áll gyakran. Nem tiszta szeretet. Vajon a szeretet mindig egyénhez intéződhetik-e? Csak egyént lehet-e szeretni? Igen, de úgy, hogy minden egyént és az egyének összességét Istenben szeretjük harmóniában. (...) Vajon a Wunscherfüllung (művészet-, szeretet- vagy harmóniaszimbólum) nélkül végződő mesék realistábbak, kevésbé készek-e, mint a boldog mesék? Miért vannak? Én a szépséget mindig erkölcsösnek éltem át, rettenetes adósságérzetet ró ránk, parancsolja, hogy adjunk. Szimbolikus, mert harmóniát jelent. Erkölcsös, mert harmóniát parancsol, és vágyat kelt [a] harmónia, Isten után. Bár a „művészt” zsákutcába jutottnak és imperialistának érzem, de a műbe, mint a gyerekbe valahol belepottyan az Isten, és többet jelent önmagánál - Istent jelent. A gyerekbe lélek alakjában száll az Isten. Milyen „lelke”, milyen „Isten-darabja” van a műnek, a Sinngebildének? Számomra a szépség Isten-élmény. Visszatérő álmom a kertről, melyben minden bokor, fa, fűszál izzani kezd, egyéni lokáltónusos, magános és küzdelmes szépségében. Mire már tűrhetetlenül szép minden (magános és egyéni) vágy, és pára kezd szállani mindenből, nagy fellegek gomolyognak, vihar száguld, mely forró szél és pára alakjában mindent egybe, Istenbe mos. A szépség ez: az a tökélyperce az egyénnek, mikor Isten vagy parancs és jelentés alakjában beleesik az egyénbe, és magához ragadja azt. (Ebben egyezik a művészet, ezért részese a szépségnek csak emberi énünk fokozása.) Mi luciferizálja így a természetet, hogy szép akar lenni? A szerelem, sőt minden igaz erotika élményileg igen rokon ezzel a szépségélménnyel. Az én szépséges imperializmusába beleesik Isten - szeretet alakjában - ez a szerelmi harmónia. De mivel emberi eleven lélekről és szeretetről van szó a szerelemben, reálisabbnak érzem megváltó erejét, mint a szépségalkotó művészetnek. A szerelemben a lélek-házadás lehetősége, a szülés szebb mindennél. [Lukács] Gyuri szerint az igazi szerelem váltja meg reálisan az embert, következő lehetséges fejlődési fokába emeli. Ezt én is hiszem. Hogy esik itt bele a szülési lehetőség? Úgy vélem, az ember akkor szül, ad, produkál, mikor belefejlődik egy magasabb fokba. Hiszem ez elválaszthatatlan - a megvalósulásban az ember csak megvalósítás által fejlődhet, üdvözülhet. A [Lukács] Gyuri szerént épp azért vezet felsőbb énünkhöz ma a nemi szerelem, mert valamiképp „mai feladatunk” a test magasabb fokba emelése, a test és lélek viszonyának tisztázása, javítása. Itt mondom, nem tudom, a test mint test üdvözülhet-e, vagy lélekké kell-e válnia, vagy illúzióvá semmisülnie? (...) Mi a különbség a szépség és a szépérzet közt? [A] művészet harmóniát erőszakol, „látszólagol” a világra, a szépség harmóniát jelent, parancsol és ígér (de szintén csak látszólagosan valósítja 140
