Török Petra (szerk.): Sorsával tetováltan önmaga. Válogatás Lesznai Anna naplójegyzeteiből (Budapest, 2010)
Naplójegyzetek
1912-1916 A rend Isten szabadsága. De itt a növekedésen felül és belül valahol egy csudás átfordulásnak kell történnie, mikor a szabadság renddé fordul. Bár egyek - a megvalósultságban „elvben” mégis ellentétesek. (A megvalósulás folyamatában néha „egy” rend elősegíthet „egy” egyéni szabadságot vagy kollektív szabadságot.) Mit értek „elvben megvalósultnak”? - A metafizikából az értelembe pottyanást. Bizonyosnak érzem, hogy egy neme az erkölcsnek a rend és a szabadság kiegyezésében áll. Pajtások egymás szabadságát tisztelik, két szabadság: két út szövetsége. Barátság tán több, tán két szabadság találkozása a rendben, a célban. A szabadság mindig út a formám felé. Van-e rendnek köze, illetve milyen köze van a formához? A testvériség a közös eredet érzete, valamikor egymás mellett voltunk Isten tenyerében. Mivel a lélek örök és számtalan életen át vándorol, talán bárkit választhat magának, mert hisz mindenkinek lehetne pajtása, barátja testvére, ha teljesen magára eszmélne. Csak az függ akaratunktól, hogy kik vagyunk - milétünk következményei nem függenek tőlünk, azt hiszem. Mikor pottyan bele a szabad akarat a fejlődésbe? Az egyénesedéssel, azt hiszem. A szabad akarat és a formálódás köze egymáshoz mi? A ritmus az életnek, az egyensúly a létnek szimbóluma-e, vagy a ritmus is szimbóluma a létnek? De vajon az élet, a Werden nem-e szintén „adekvát” szimbóluma (ha ezt lehetne) a létnek? Minden reláció mozgás a néző és a tárgya között. Szimbólum és jel közötti különbség, ajel teljesen külsődleges, egy önmagában mit sem jelentő dolog, melyet akaratomnak jelévé teszek, csak az én szándékomat jelentheti. Tisztára konvenció dolga. Ajel szerintem mindig egy egyedre vonatkozik. A számot nem érzem tiszta jelnek, mivel egy pozíciót jelent a végtelenhez való relációjában. A jellel csak annyiban rokon, hogy önmagában a jele, semmit sem jelent. A szimbólummal annyiban rokon, hogy a végtelenhez való relációjában jelez valamit. A szimbólum valaminek jelentése a végtelenhez való relációjában. A szimbólum mindig metafizikus létes, mivel felteszi a végtelen létét és a jel jelentőségét önmagában is, tehát részességét a létben. A kereszt nem jel, de szimbólum par excellence, ha Krisztust, az embert jelzi. Persze jellé süllyed, ha egy utcának a fordulóját jelzi. Egy utca kereszteződését jelző keresztet interpretálhat a lelkem szimbolikusan: kereszt és választás, emberi szabadság, szenvedés értelmében. Mi azonban az, ha a kereszt, egy utca kereszteződését jelzi, mikor is ajel - a kereszteződés - egy bizonyos vizuális értelemben tényleg tartalmazza a kereszteződés fogalmát? A szimbólumban mindig van egy élménytartalom, azt hiszem. A rész az egész helyett, a rész részese volt (vagy van) az egész létének, ezért szimbolikus. A matematika és a vallás Istent, a rendet, a végtelent szimbolizálják, a művészet az egyént, a szabadságot (szabadság nem egyéb, mint egy egyén rendjének érvényesülése más rendek figyelembe vétele nélkül). A nyelv közel áll a művészethez. Irányvonalban igaz ez mind, nem tisztán megvalósult. Az anyagszerűség, pl. egy vallásos rend princípium a művészetben. (Vallásos korok művészete azt hiszem, mindig anyagszerűbb). Bizonyos érzéki és szabad lelki csapongások a miszticizmusban? A szépség a vallásban művészet. Eredetükben egyek voltak az egyén és az Isten, s így a művészet és a vallás (melyek a kettészakadás percében születhettek csak) igen közeliek voltak egymáshoz - tökéletlenül gazdagok. A csudálkozás jöhetett az első szembefordulás után. „A benyomás és az érzés közti űrt tölti ki a vallás és a művészet” - ezt írtam egyszer, ma már nem 114
