Török Petra (szerk.): Sorsával tetováltan önmaga. Válogatás Lesznai Anna naplójegyzeteiből (Budapest, 2010)
Naplójegyzetek
1912-1916 mesében minden lehetséges és mégis minden rendben van összefoglalva. A mese pszichológiailag nagyon kötött: lélektani törvénye, hogy viselkednék az emberi lélek oly világban, melyben minden emberi lélek lenne. Tehát hogy viselkednék az emberi lélek, ha csak önmaga volna a világon segítője akadálya. (...) A lélek számtalan életein át megváltására törekszik a szeretet és a szerelem (alkotás) útján. Lehet egy alkotás szerelemtelen, és mégis jó? - Lehet - erről Lukáccsal beszéltünk - egy alkotás egy lélekre Istentől rárótt feladat, mely mintegy független az én fejlődésétől. Adhat-e a lélek mástól kapott „művet”, vagy olyan művet, mely számára már születése előtt megoldott volt, tehát melynek megalkotásán már nem nő. Hiszem, igen, de ilyenkor nem az alkotás a „feladat”, de a szeretet-rész, az elajándékozás. De ezek csak akkor lényeges különbségek, ha Isten a lelket kész, és nem tőle eredő mű elajándékozásával bízza meg. Ártatlan az is, ki nem tudja, ha bűnözik, és az, ki nem bűnözik. Hibás az, ki nem akar bűnözni, és tudva mégis bűnt követ el. Nem akarni a bűn elkerülését a legnagyobb bűn. Akinek már nagyon fejlett a bűntudata, az többre köteles, mint a tágabb lelkiismeretű. Savoir et sentir43 - ez a belső noblesse oblige.44 De „a noble” találhat erősebb, néha magánál erősebb ellenségre indulataiban. De addig erkölcsös, még legyőzetve is, amíg tovább harcol. Nem a bűnök száma, de a kifejlett ellenállás teszi azt, ami (bár még nem szeretet és szerelem) ellentéte az erkölcstelenségnek. (...) Az ideák (absztrakciók) realitásáról: nemcsak azért meglepők, mert állandóak, de furcsa „nemlétező létükkel” hatnak, tehát vannak. De vajon benne vannak-e a dolgokban, vagy folytatják a világot? Platói szigorúan dualisztikus helyzetük idegen előttem, relációban kell lenniük a valósággal. A művészi élmény - mint Ritoók [Emma] éppen megjegyzésemből, hogy én stilizálva látom a világot, következteti - már stilizált. A vízió egy szerelmi aktus gyermeke köztem és a valóság közt. Mint Ámor és PSyche, sötétben szeretkeznek az én és a minden is. Egymást sosem látják, csak a gyümölcsüket. Persze sok művész víziója csak munka közben alakul ki. A cselekedet mennyiben attribútuma a léleknek - kérdi [Dienes] Páli -, szerinte nem az. Szerintem épp ugyanaz, mint a test, időben kiterjedt test valahogy. De a test is attribútuma a léleknek. Vagy csak közvetve függenek egymástól. A lélekvándorlás mind szükségesebb számomra etikai és szomjúsági szempontból, és mind mélyebben érzem, hogy már éltem. Van kétféle „semmi közünk” dolgokhoz. Néha azt érezzük tisztán, „ez még nem tartozik rám”, néha pedig, „ez már nem érdekel”. Az egyikkel már jóllaktunk, a másik még távol van tőlünk az életsorozatban. Vajon vannak-e fokok azon értelemben, hogy minden léleknek elébb bizonyos szférákon kell átmennie, hogy meghatározott felsőbb szférába kerüljön? Van-e ugrás és visszaesés? Azt hiszem igen, ez a szabad akarat tere lehet. A primitívek animizmusáról és hiteiről olvasva ámulok bölcsességükön. Mintha igazán abban kellene hinni, hogy valaha tökéletes volt már a világ, és elbukott aztán. Pedig én jobban hittem a nem kész világban. Különben az nem zárja ki ezt. 111 43 tudni és érezni 44 A nemesség kötelez (francia)
