Török Petra (szerk.): Sorsával tetováltan önmaga. Válogatás Lesznai Anna naplójegyzeteiből (Budapest, 2010)
Naplójegyzetek
1912-1916 öntökéletesítő önzés is. A férfi iránti szerelem nagy mértékben szeretet is, a szülés alkotás. A szeretet egyesítő, az alkotás individualizáló erő - a szerelem az iramodás, mely mindkettő felé visz. De az alkotó is „szent”, mert nem önmagát formázza elsősorban, de művét. Az öntökéletesedés melléktermék. A babona talán helytelen, de nem azért, mert elösmer általam biztosan létezőnek érzett ismeretlen felettünk és körülöttük álló ismeretlen erőket, de mert számolni, „üzletet kötni” akarna az ismeretlennel, mely megfoghatatlan. (...) Oszival beszélgetve arról, hogy a nemzetiségi kiforrás szükséges a nagy egységek létrehozatalához. Talán csak zárt egységekből lehet zárt egységet formázni. Pl. Cranachnál, Breughelnél minden nagy művésznél észleltem, hogy a kép ezer kis kompozíció összekomponálása egy nagyba, nem csak egy kompozíció, egy „zártság” van, de egy egész kompozíció, hierarchia. Úgy látszik, zárt egységet csak zárt egységekből lehet képezni, talán ez a teremtés útja minden vonalon. A háború elkerülhetetlenségéről mondott dolgai, mint annyi egyéb, nem más, mint „a Sátán apológiája”. Mióta az ember gondolkodik, azon töri a fejét, hogy a „rosszat” hogy „emberesítse át”, azaz hogy vesse alá eszményi célkitűzéseinek, hogy illessze bele harmonikus világnézetébe, hogy tegye a maga helyére, indokolja. Ez nem azonos a rossz eliminálására vagy „praktikus fel- használására” való törekvéssel. Megoldások többek közt: a fejlődő Isten, de ez tökéletlen, mert nem megy gyökérig. (Feltételez egy magasabb rendű Istent). A rossz realitásának letagadása etc. Az individualitás és a „minden”, illetve Isten közötti ellentét kiegyenlítésére való törekvés is ide tartozik. A „társadalmi versenyből” eliminálni kell a „buta véletlent”. Ha van rend, hol van helye a véletlennek, lehet egy fel nem ismert rendről szó, vagy egy ellenséges rendről, de „véletlen” üres szó. (...) Szellemi bajokat - bár már sejti a tudomány a szellemi különváló (nem különvált) létezését - túlnyomóan testi úton próbálják megközelíteni és magyarázni. Ebben „előbbre” voltak a régi kuruzslók és a papok. Talán minden lelki baj (meghasonlás, gyengeség és patologikus esetek) a többlelkűségből ered. Nem a többrétegű énből (test, lélek, öntudat, éntudat, kívánás, vágy, akarás), de az öröklét vagy lélekvándorlás folytán belénk került több „egyéniség”-bői, mely talán éppen azért nem tud egybeforrni, egy új, magasabb, zárt egységet alkotni, mert „részei nem eléggé zárt egészek”. Néha az segít az emberen, ha a benne lakozó egyik egyéniséget annyira megerősíti, hogy az elnyomja a többit - ez a rendes, a Verdrängung, a megalkuvás harmóniája. A „tökéletes” harmónia az összes bennünk rejlő egyéniségek kifejtéséből és érett érvényesülő egyesítéséből állhatnék elő. De ezt elképzelni is csak meseformában és egymás utáni újjászületések keretében tudjuk. A vallás csakis az egyén viszonya lehet Istenhez. Az „egyént” mint az Isten, a minden letéteményesét nem tudom negligálandónak érezni. Fontos - talán erkölcsileg egyedül fontos a világon - az egyén cselekvése, az egyén alkotása. Minden szociológiai magyarázás lehet „fejlődéstanilag” igaz - de a fontos mégis az egyén viszonya Istenhez. Az egyénben tükröződik és szimbolizálódik és teljesül Isten. Az ember Istenhez való viszonyában nem hiszem, hogy a „társadalom” képez egy magasabb közvetítő fokot. De lehet, hogy ez tévedés részemről? Az erkölcs persze társadalmi probléma és termék. De ez már csak az „alkalmazott 108
