Török Petra (szerk.): Sorsával tetováltan önmaga. Válogatás Lesznai Anna naplójegyzeteiből (Budapest, 2010)
Naplójegyzetek
1912—1916 — A magyar ornamentális, és nem konstruktív. Faji vagy fejlődési jelleg ez? Lírát, síkdíszítményt, melódiát, „hangulatot” produkál, nem építészetet, gondolatrendszereket, metafizikát, drámát (eposzt vagy regényt), szervezeteket, városokat? Itt érzek valami analógiát a politikai pártok és a szervezett társadalmi alakulatok különbségére. Ha háborús kényszerről beszélnek, elfeledik az embernyájat annyira kényszerítő, „utánzási kényszerét”. (...) Két kérdés ébred újra fel bennem: a motívum miképp fontos a természetben? Mivel szeretkezik a művész, az anyaggal csak, vagy a motívummal is? A motívum, amennyiben nyers benyomások adják: anyagféle, amennyiben értelmessé válik már a művész. Tehát nincs itt harmadik tényező. Az pedig fontos, hogy mivel szeretkezik az ember, nem értékre fontos, hanem jellemzésre. A tárgyak, az ember alkotta tárgyak lelke - furcsa felemások. Egy asztal emberebb, mint egy ló. Mesetéma: emberebb, anyagabb, előbb alvóbb. A tárgyakba lelket élni. Ezért jobbak hozzánk a régi tárgyak, mert több emberi lélek tapadt reájuk. Mi a tömeglélek? Lehet-e több „énnek” Istenen kívül más összefoglaló énje? Vagy csak puszta tömeghangulatról, egymásra hatásról, és nem új „egy(én)”-ségről van szó? A mesemotívumok mély tartalmúak lehetnek, mert egy „ornamens”, „téma” mindig újra megtelik értelemmel, még ha elfeledte is az ember a régi meséjét. Zahorszkával való beszélgetéshez. A tudomány is egyéni imperializmus, de miben más a művészet, miben különbözik minden más egyéni törekvéstől: játékos, mert egy költött síkon teremt és hódít, formai kifejezést akar és megvan benne szimbolikusan a „lélek anyagba válása” valósítva. A játéktól abban különbözik, hogy új formát teremt: a gyermekrajz és Tizian közt csak fokozati különbség van azonban. A tudomány is hódít, de alkalmazkodóbb, beolvadóbb. A rideg „én” művész, a naiv olvadozó tudós, a komplikált művész, a bornírt hiszékeny kételke- désű tudós az igazi típusok. Amint a tudós „bölcs” és „rendszeralkotó” közeledik a művészhez a jelenség-fényképező tudóssal, az adatgyűjtővel szemben. Ametahzikus: művész, csak témája megformázhatatlan - a végtelen - amennyiben kifejez, mindig csonkít. Ebben különbözik a „játékos megvalósító adekvátat adni tudó” művésztől. O az egyetlen valódi síkon dolgozó művész. A művész is igen gyakran „bölcs”, ilyenkor több, mint amit adhat, vagy tán olyan zseni, hogy tudja formába önteni a végtelen szimbólumát. Minden komoly műtárgy ez irányban ad kielégülést. A művészet úgy függ össze a széppel, hogy éppen egyensúlyérzékünket borítja a másra, a külvilágra - ez szépérzékünk. De szépnek csak az elérést nevezzük - jó műtárgy lehet pedig az is, mely csak értékes problémafelvetés ez irányban. A Daseinsrätsel36 néha a mű kifejezésében oldódik meg, néha tartalmi is. Ha csak tartalmi, úgy bölcselet és nem művészet. 36 a lét találós kérdése 106
