Varga Katalin (szerk.): „…az égre írj, ha minden összetört!” Radnóti Miklós és kortársai (Budapest, 2009)

Radnóti Miklós és kortársai - Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma, Újhold

Sík Sándor: Advent. Oratorium szavalókórusra

(Szeged, 1935, 54 I.

/Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma Színpad-könyvtár 3./) Elmondanám,

Érzem a kort, melynek bírái lesztek,

Látom, látom az újszülött keresztet Egy templom homlokán Felfényleni az elzörömbölő Szennyes vihar után.

Egy templomén,

Melyben ti lesztek a pillér, az oszlop,

Kik nem görnyedtek és nem ingadoztok Bálványok küszöbén.

Már hallom a búcsúsok énekét! - De még sem mondom én.

Hallgatni jobb.

Hiszen akármi szépet mondanék is,

Tudjátok, mondatlan maradna mégis A fő, a legnagyobb,

A szent, ami most összevillanó Szemünkön felragyog.

Részlet Sík Sándor Virrasztók! című verséből, amelyet „A Szegedi Fiataloknak" ajánlott.

Baróti Dezső: Juhász Gyula

(Szeged, 1934, Prométheus ny. 1411.

/Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma kiadványa 9./)

„Életünk kisebb-nagyobb bajain most már egy szorosan, dacosan összeforrt, közös lelkületű [...] mentalitás őrködött. Mégsem uniformizáltuk magunkat. Leginkább még ruházkodásunk volt hasonló, szerénységével, egyszerűségével, és a parasztos-oroszos szimpátiáinkat kifejező kucsmáinkkal. S bár alaposan neveltük, alakítottuk, fegyelmeztük egymást, igyekeztünk tiszteletben tartani egymás személyiségét. [...] Néha bizony lázadoztunk is a kollektíva ellen, temperamentuma szerint ki-ki csendesebben vagy hevesebben. A hosszú évek során azonban a tizenötből mindössze ketten szakadtak el tőlünk. Heves viták persze bőségesen voltak közöttünk, ezek azonban a »családban« maradtak, de ahogy akkortájt mondtuk volt »kifelé« mindig annyira közös szívvel és lélekkel léptünk fel, hogy hovatovább szinte hírhedtté váltunk nagy összetartozásunkról." (Báród 1977. 225-226.)

62