Varga Katalin (szerk.): „…az égre írj, ha minden összetört!” Radnóti Miklós és kortársai (Budapest, 2009)
Radnóti Miklós és kortársai - Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma, Újhold
cseresznyefameszelt derekát a büszke lány. De a fűzfa megrázta a fejét. — Azért jöttem, hogy elvigyelek. Nein akarsz a féleségem lenni? — Kern. — Miért nem ? — Mért szegény vagy. Nincs ilyen szép fehér derekad, mint nekem és nincs gyümölcsöd sem és rosszszagu is vagy, — mondta büszkén a cseresznyefalány, >- és nem is lesz sohasem! Nem lesz soha ehető gyümölcsöd! Miért vagy ilyen szegény ? — Mi is olyanok vagyunk és vannak olyanok sokan még, akik szegénynek születtünk. Mi nem tehetünk erről, — felelte csöndesen a fűzfa, — de azért szeretsz ugye ? — és kitárta felé a karját. — Nem szeretlek ! — lökte meg a "sercsznyefalány, — mondd mindig ilyen igények lesztek? A jóistenke majd gsegit ugye?- — Nem hiszem; lehet, —hajtotta le fejét a fűzfa — lehet, hogy segít. De ;gy testvérünk már megpróbálta egyszer. Összegyűjtött minket és megindult velünk. Szép erős fűzfa volt, csak tfgv zenged, ha cftfujt rajta a szél! — - És mi történt vele ? — kérdezte j izgatottan a cseresznyefalány. — A fűzfa mégjobban lehajtotta a, fejét. — Megégették. Megégették máglyán a kerti fák. Jó, nedves husa pattogott a, lángok között és elfeketedett, — A kerti fák égették meg? — kérdezte remegő hangon a cseresznyefalány. — Igen, a kerti fák, — mondta a fűzfa, de szemében nem volt harag, csak szerelem. — Biztos jól tették akkor! Takarodj ! Vagy felébresztem a gazdát és téged is megéget! — kiabálta a cseresznyefalány. — Várj, — kérlelte a fűzfa, — várj egy kicsit! ___' , ..___ IfiÉ&l összeszedte minden erejét, fölnyult kezével az égr.e és leszedte, onnan az arany holdat. — Látod, neked adom, — nyújtotta mosolyogva a cseresznyefalány felé és az'fi -arany hold röggé változott az ujjai köz' . A cseresznyefalány nevetett s a füzfu fáradtan dobta le a rögöt a földre. És az, hogy földet ért, arany holddá lett újra és az égreröpült, elérhetetlen magosra s kinyújtotta a nyelvét. A fűzfa szomorúan húzta ki gyökereit a földből és lecsüngő fejjel indult el vissza a Duna felé. Közben megcsapta a füveket a harmat és csatakosan, sárosán ért el a régi helyére. Fáradtan hajtotta fejét a víz fölé, a haja előrehullott, kicsit be is lógott a vízbe, de nem törődött vele, csak keservesen sírt. így mesélte el nékem egyszer fűzfa. És azóta nagyon sok-sok év elmúl És minden fűzfák ezért sírnak és ézé szomorúak, A cseresznyefalány és a megégek--, testvér miait. Inkább jobban a cseresznye" falány miatt. De mostanában már, hogyha azt hiszik, senki sem látja őket, megszárítják a könnyeiket, kinyújtják a derekukat és fölemelik a fejüket. Meglestem. És ha meglovagolja őket a hold, már nem mozdulnak és nem beszélgetnek vúle. Gyűjtik az erőt. És le fogják dobni az arany holdat. És összegyülekeznek majd és nem fognak sirni. Azt mondják majd egyszer: — A mi életűnk is gyümölcscsel áldott. 4 / És akkor, há^víz fölé hajolnak, látni fogják, hogy az ő életük is gyümölcscsel áldott. . Radnóti Miki [ 54
