Varga Katalin (szerk.): „…az égre írj, ha minden összetört!” Radnóti Miklós és kortársai (Budapest, 2009)
Radnóti Miklós és kortársai - Argonauták, Meredek út
Detestatio belii- Tibullus — 0, ki találta fel a rettentő fegyvereket rég? Mily fene vasból vert, marcona vad lehetett! Akkor kezdte a harcot a békés emberiség itt, Akkor lelt rövidebb útra a szörnyű halál! Vagy tán bűntelen az, s félelmetes állatok ellen Élesítette vasát, mely íme harcra segít ? Mindez a sárarany átka, sosem volt háború addig, Míg kopogó fapohár járta a víg lakomán. Sáncot nem vontak, várat sem raktak, a pásztor Nyugton aludt, ha netán szerteszaladt is a nyáj. így képzeltem el én! Fegyvertelen élek a napban, S nem riadok fel a vad trombita hangjaira. Most csata dúl, visznek, s egy férfi talán köszörüli Súlyos kardját, mely oldalam átveri majd. óvjatok 6 örökölt Lárok! ti neveltetek engem, Itt futkostam szent lábaitok körül én. Nem szégyen, hogy ócska fatörzsből vagytok e házban így faragott ki az ős, így szeretett az utód. Egyszerű régi idők! akkor volt még az adott szó Szent, amikor fából állt az az isten is itt. 6 egyként segített azon, aki a fürtöket hozta, Aki kalászkoszorut font neki áldozatul. És kinek álma betelt, az hozza kalácsa javát mér; Míg kicsi lánya a friss mézzel utána tipeg. űzzétek most Lárok a ránk sziszegő nyilakat hát. S néktek ajánlom az ól legszelídebb malacát. Tiszta ruhát leszek és mirtuszt fonok a kosaramba, így viszem én s mirtusz díszíti homlokom is. Tetszeni így akarok! hősködjék más a csatában. Vívja ki Mars vele majd a dobogó diadalt. S mondja a tetteit el, míg én poharazgatok itt és Fesse az asztalra borral a táborokat. 146 Hát nem őrüleUé a hálált még harccal idézni ? Úgyis rádtör az és lépte se hadik elébb. Nincs szüret ott lenn, nincs aratás, de a Cerberus őrt áll, És a ronda hajós szállít a Styx közepén; Perzselt hajjal, dűlt arccal seregek tolakodnak, Míg a sötét parton már halovány tömeg áll. Mily okos az, akit úgy havazott be a csöndes öregkor, Hogy kicsi birtokon él s gyermeke is szaladoz! Nyájával maga jár, fia kis bárányait őrzi, Fürdőt készít elő asszonya s várja haza. így öregedjem meg, ősz haj koszorúzza fejem majd, És ha mesélek, a múlt lengje körül szavaim. Addig lakja mezőnket a hószinü Béke. A szántó Ökröt is ő fogta hajdan a járom alá: ö kötözött venyigét és rejtett mézet a fürtbe, S holnap a víg apa már tölti fiának a bort: Békeidőn a kapák és ásók fénye ragyok, míg Rozsda emészti sötét zúgban a fegyvereket... álmos a csöppnyi család; viszi már haza a berek áldott Fái alól a paraszt s ittasan áll szekerén. Venus harcai forrnak, a lány panaszolja, letörték Ajtaja zárói és szertezilált a haja: Sir, sebesült arcát tapogatja, de sír la legény is, Szégyentől pirosán dugja kemény kezeit. Szítja a féktelen Amor az indulatát a viszálynak S a haragos pár közt lassan az ágyra leül. Köböl és vasból van a férfi, ha bántja a lánykát: Földretiporja le az a magas isteneket. Mert az elég, ha kibontod a keblén lenge ruháját, És csöndben motozol dús haja fürtjei közt, S végül elég, ha könnye kibuggyan: boldog ezerszer, Akinek indulatán gyenge leányka zokog. 147 Gyarmati Fannival a Svábhegyen (Fotó Milch Hermina; Bókay 165.) Az Argonauták 1938. június 15-i száma Figyelj ide, te. Ismered Tibullus Detestatio belli-\étl Az első könyv tizedik elégiáját? Azt, amelyik úgy kezdődik, hogy: Quis fuit horrendos, primus qui protulit enses?- Quam ferus et vere ferreus ille fuit! - folytatta az idézetet nevetve Jean.- Óh, bocsáss meg, elfelejtettem, hogy görög-latin szakos vagy - mondtam gúnyosan -, hát én ezt magyarra fordítottam, persze disztichonban, for-ma-hű-en, el sem tudod képzelni, mi? de nem ez a fontos, figyelj csak: divitis hoc vitium est auri, nec bella fuerunt, a nyolcadik vagy a tizedik sor, faginus adstabat cum scyphus ante dapes! Most figyeld meg ezt a magyar disztichont! Mindez a sárarany átka, sosem volt háború addig, míg kopogó fapohár járta a víg lakomán.- Nem rossz - mondta meglepetten Jean.- Nem rossz? - dühöngtem - kitűnő! És a pentameter szebb, mint a Tibullusé, mert tiszta, nincs sehol lassítva, s így jobban festi a sor hangulatát! Míg kopo-gó fapo-hár jár-ta a víg lako-mán!- Szebb, mint a Tibullusé? - csodálkozott Jean.- Csak ez az egy sor - szerénykedtem -, hiszen hallod! A sor valóban tetszett Jeannak, elismételtette velem, utánam mondta, füttyentett, de aztán kijelentette, hogy az ilyesmi már önálló alkotásszámba megy, nem fordítás, mert nem pontos, nem hű. [...]- Hűségesen? forma nélkül? hát lehet hű egy formátlan vers? A forma fontos, fiam. Az érint szíven! Egy alliterációt sem sikkaszthatsz el a versből. Mit? hogy ez lehetetlen? Ez igaz. De az eredetivel egyenértékűt adhatsz. Egy későbbi sorban pótolhatod azt, amit egy előbbiben elmulasztottál, a vers egésze nem szenved akkor!" (Ikrek hava) 101
