Offenbächer Ferenc (szerk.): „A remény évei”. A 60-as-70-es évek művészete, értékrendek, lemaradás komplexus (Eger, 2018)
Keserű Katalin: A kanonizációról és az 1960-70-es évekről, melyeket fél évszázad után sem felejt el az, aki átélte
A REMÉNY ÉVEI Ilona Keserű Ilona: Üzenet, 1968. o.v. 120 x 150 cm. Magángyűjtemény. Fotó: Horváth S. Gábor állapotban is megtalálják a korszerű művészi kifejezés maradandó formáit."7 (kiemelések tőlem) Azaz az egykori, lokális (regionális és kolonializáló) (kultúr)politikát és a lokális-regionális illetve a politikum mai, esetleges érdekességé^?) használja ki a kiállítás arra, hogy az akkori nyugati világban művészetidegen területekkel nemzetközi érvényességet szerezzen a kereteiből egyébként éppen kilépő magyar művészetnek, ahogy a kiállítás alcímébe foglalt „hatvanas éveket" eddig ismertük? Mit jelent a „korszerű művészi kifejezés"? Illúzióvesztettnek mondható-e az az akarat, mely - az '56-os forradalmat kirobbantó, az ellenállást megszervező és a megtorlást túlélő népben-közösségben és a művészetben - fenntartotta a szabadság eszméjét, kicsikarta a változtatások sorozatát? A magyar művészettörténeti kanonizációban - a Szépművészeti Múzeum társult nemzetközi anyaga révén fokozottan - kulcsszerepet játszó MNG vajon a ma divatos, politika-orientált diskurzust szolgálja ki azzal, hogy „a kettős beszéd, a sorok között olvasás, a kódolás és dekódolás rafinált kommunikációs kultúráját" mutatja be, és nem a művészetet? Mely utóbbinak „olvasására", kódolására hivatott a művészettörténet-írás, tekintettel a nyilvánosságtól való akkori megfosztottságra. A kiállítás-ismertetőben felsorolt nevek (Berki Viola, Kurucz D. István, Mácsai István, Somogyi József) nem kifejezetten a hatvanas évekre utalnak. Decemberben pedig a kanonizáció „második" vagy harmadik 38 7 A kiállítás beharangozó szövege az MNG honlapján 2017. nov. 16-án
