Offenbächer Ferenc (szerk.): „A remény évei”. A 60-as-70-es évek művészete, értékrendek, lemaradás komplexus (Eger, 2018)
Pataki Gábor: Hiátus és folytatás - az Európai Iskola és a 60-as évek
A REMÉNY ÉVEI Fordulópont: 1969 Ez az esemény egyrészt megrogyasztotta a legsikeresebb amatőr színházat, ugyanakkor az amatőr színházak újabb generációjának indulását segítette elő. Egyszerre három jelentős műhely alakult: az államilag finanszírozott, a kísérletezést, az ellenőrzött ellenzékiséget és a kvázi-struktúrán kívüliséget zászlajára tűző 25. Színház, a Halász Péter vezetésével működő, ténylegesen új és meghökkentő formákat kereső Kassák Színház és a felvállaltan ultrabalos gondolkodású, a társadalmi és szociális kérdésekre érzékeny, a színházat agitációs fórumnak tartó Orfeó Együttes. Ez utóbbi több csoportot foglalt magába: bábosokét, fotósokét, egy zenekart és a Fodor Tamás vezette színjátszó stúdiót. Ezekbe integrálódtak a volt Universitasosok és vitték tovább annak szellemiségét. Mellettük továbbdolgoztak a már említett amatőr színházak is. Az Universitashoz pár évre visszaszerződhetett Ruszt, és ekkor három különböző hangvételű, de egyként szertartás színházi előadást rendezett: a csíksomlyói és más passiók szövegéből szerkesztett Passió magyar versekbent (1971), a magyar népballadákban fellehető archetipikus helyzetekre épülő A befalazott asszonyt (1972) és a politikai szlogenekből, közmondásokból, szólásokból, a betiltott A tanú című film mára szállóigékké vált mondataiból montírozott Arisztophanész madarait (1973). Ez utóbbiban működött a legtökéletesebben az a technika, ami a legtöbb ekkor készült amatőr színházi előadást jellemezte: a szövegnél fontosabb lett a teatralizálás, a metanyelv. Mivel az előzetes cenzúraként működő műsorengedélyeztetés elsősorban a darabok és irodalmi műsorok szövegének vizsgálatára korlátozódott, a nem szövegközpontú produkcióknál nehezen lehetett kideríteni, miről is szól a mű valójában. Sokszor az előadásból sem lehetett ezt expliciten megállapítani. Ugyanakkor a játszók és a törzsközönséget alkotó nézők között kialakult az a cinkos egymásrautaltság, amelynek alapján pontosan dekódolható volt mi mire utal. Az ELTE pártszervei az Arisztophanész madarainál közbeléptek, és ha de jure nem is, ám de facto betiltották az előadást. Ruszt ismét és immár végleg távozott. Szeged és a többiek Szegeden szintén három kiemelkedő előadás született: a „kegyetlen színház" eszközeit is használó és mindenfajta zsarnokság ellen lázadó Örök Élektra (1971), a közösségi, erőteljes mozgásformákra épülő (ma fizikai színházinak neveznénk) Petőfi rock (1973) és a leginkább Grotowski hatását mutató, az értelmetlen célokért nagy áldozatokat, akár emberéletet is követelő eszme hiábavalóságát sugalló Kőműves Kelemen (1974). 1973 után Paál István ellen ellenforradalmi eszmék terjesztése miatt rendőrségi vizsgálat indult, majd el kellett hagynia az együttesét, amely ezt követően lassú vegetálás közepette szétesett. Paált „kárpótlásul" (hogy ne teremtsenek belőle mártírt) hivatásos rendezői státusba vették Pécsett, majd Szolnokon. Az említett amatőr színházak is egyre inkább megtalálták önálló arculatukat, és kritikusan viszonyultak a körülöttük lévő valósághoz, a társadalmi anomáliákra éppen úgy, mint az egyén és hatalom általánosan érvényes problematikájára. A tatabányai együttes az Übü királlyal az előbbi kérdésre reflektált, a városban élő „kulcsos gyerekek" sorsán keresztül az akkor tabutémának számító szegénységről szóló Kukabúvárokkal az utóbbira. A Pécsi Amatőr Színpad Peter Weiss Mockinpot úra vagy Dürrenmatt Pillantás egy bolygóról 178 című előadása a hatalmi mechanizmusok miatt eltorzult emberi kapcsolatok groteszk
