Offenbächer Ferenc (szerk.): „A remény évei”. A 60-as-70-es évek művészete, értékrendek, lemaradás komplexus (Eger, 2018)
Pataki Gábor: Hiátus és folytatás - az Európai Iskola és a 60-as évek
A REMÉNY ÉVEI az Egyesült Államok-beli művészeti szcénában is volt néhány fontos előzménye. Kedvező jelenség, hogy valamivel korábban elindult a 60-70-es évek mestereinek újrafelfedezése, mintegy nemes verseny kezdődött a múzeumi és a galériás intézményrendszer között. Kissé távolabbi előzmény a Queens Múzeum, 1999-es Global Conceptualism: Points of Origin című tárlata, amelyre a kelet-európai anyagot Beke László válogatta. Közelebbi előzmény a Transmissaria, Kelet-Európa és Latin Amerika művészete 1960-80 (Metropolitan Museum of Art, 2016), valamint Moholy Nagy László hármas kiállítása: Guggenheim Múzeum, Art Institut Chichago és Los Angeles County Museum; valamint Maurer Dóra kiállítása, kurátor Katherina Kostyál, London White Cube 2016-ban. Nos, ezek után nyílt meg az Elizabeth Dee Galériában 1000 négyzetméteren a Bookmarks című tárlat, amelyen 30 művész több mint száz műve. szerepelt. Ami az időzítést illeti: A kiállítás a Freeze New York hetében nyílt meg, csúcsidőszakban tehát, amikor kurátorok, gyűjtők a megszokottnál jóval nagyobb számban láthatták a bemutatót. A galéria jelen volt a Freezen is, a többi között egy-egy frissebb Bak és Nádler fest- ménnnyel, az acb és az Espalvisor Galéria közös standján pedig Ladik Katalin művei szerepeltek, amelyeket egyébként a Documentára is meghívtak. A kiállítás koncepcióját kidolgozó Szántó András egy interjú tanúsága szerint olyan keretet keresett, amely elég tág volt sok művész és mű bemutatásához, de nem túl elvont, hogy az összeállításra az ottani közönség is reagálhasson. A hatalom és a cenzúra megkerülésének négy formája adta a keretet: 1. az absztrakció, 2. a mély és ezoterikus, megfejthetetlen konceptualizmus, 3. a humor 4. az elillanó akciók, performanszok tere. A bevezető rész azt idézte meg, hogy hogyan tartottak fenn aktív dialógust magyar művészek a nyugati avantgárd nagyjaival, hogyan pozícionálták magukat az akkori nemzetközi tendenciák vetületében. Szerepelt a kiállításon kurrens anyag is, a résztvevő művészek ugyanis kifejezetten kérték, hogy ne csak a fél évszázaddal ezelőtti múlt, de a jelen is kerüljön a közönség elé. A katalógus bevezető tanulmánya felvázolta a magyar 60-70-es évek és a jelen amerikai közélete között párhuzamot - a New York Times ezt kifejezetten pozitívumként hangsúlyozta -, hogyan lehet szabadon megnyilvánulni egy autoriter állam rendszerén belül. Kürti Emese és Fehér Dávid tanulmánya a kortárs magyar törekvéseket nemzetközi kontextusba helyezve mutatták be. Ez volt az Elizabeth Dee Galéria leglátogatottabb tárlata, nem kis szakmai és közönségsikerrel. A Metropolitan Múzeum megvette Keserű Ilona egy nagyméretű falikárpitját, megvásárolták Pinczehelyi Sándor egy művét, Kismányoki Károly fotóanyagát, érdeklődtek Mauer Dóra, Bak Imre és Nádler István, Attalai Gábor, Gáyor Tibor, Ladik Katalin és Szombathy Bálint művei iránt. Múzeumi érdeklődéseket is jeleztek. A bemutató a New York Times kritikája szerint méltó volt a múzeumi kiállításra. Ugyanakkor az egyik résztvevő, Szombathy Bálint, aki régen elsősorban az akkori Jugoszláviában tevékenykedett, de egyféle összekötő láncszemet is jelentett a jugoszláviai és a magyar neoavantgárd között, megjegyezte, hogy a kiállítás egy jóval tágabb avantgárd-fogalom közé rendeződött, mint azt Jugoszláviában értelmezték, a pop-art törekvések például az általa idézett Suva- 150 kovic elmélete szerint nem tartozik a neoavantgárd körébe - a kiállítás, a rendezésnek
