Offenbächer Ferenc (szerk.): „A remény évei”. A 60-as-70-es évek művészete, értékrendek, lemaradás komplexus (Eger, 2018)
Rózsa T. Endre: A kisebb folyók a nagyobbak felé sietnek
RÓZSA T. ENDRE: A KISEBBEK FOLYÓK A NAGYOBBAK FELÉ SIETNEK sztroboszkópot használt és Takis, a görög származású francia művész. A szférák zenéjét idéző hangzó szobrait a telemagnetizmus működteti. (Mindkettőjüket meghívta az MIT egyetem CAVS intézete, amit Kepes György alapított és ugyanide invitálták meg a lézerhasználatot kutató Csáji Attilát.) Ugyancsak a Denise René galériában találkoztam Vasa- relyvel, Yaacov Agammal és Schöffer Miklósai. Később mindannyiukkal rádiófelvételt készítettem. Néhány további művész, akikkel interjút vettem fel: Nam June Paik, koreai-amerikai videoművész, Salvador Dali (telefoninterjú), Hajdú István (Étienne Hajdú), Gerard Titus-Carmel, Christian Boltanski és a katalán Antoni Tapies. Sajnos ezek a felvételek úgyszintén a Rádió hangarchívumában várnak a jobb időkre. Addig a magyar kultúra látja kárát a hiányuknak. A hatvanas években Budapesten kevés információs forráshoz lehetett hozzájutni, de néhány azért akadt. Rendszeresen érkeztek művészeti folyóiratok Nyugatról a Fészek Klub könyvtárába, a Központi Szabó Ervin Könyvtár folyóirattárába, a Szépművészeti Múzeum könyvtárába és máshová; a legjobb forrást azonban a Váci utcai Idegennyelvű könyvesbolt jelentette. A szemem előtt látom ma is a neves svájci Skira kiadó köteteit, amik széles körképet adtak a klasszikus avantgárd mesterekről. Remek kiállítású könyvek sorakoztak a bolti polcokon és még a legjobb albumok ára sem volt teljesen megfizethetetlen. Külön színfoltot jelentett, hogy a belgrádi Nolit kiadó megvette a Skirától a modern művészetet népszerűsítő sorozata jogát és a vékony, puhakötéses kis könyvek remek minőségben hozták a reprókat. A névsor Toulouse-Lautrectől Bemard Buffet-ig terjedt, sőt még tovább. Alig pár forintba került egy Miro albumocska. Néhány évtizeddel később Palma de Mallorcára utaztam, Joan Miróhoz. (Ez az interjú is a Rádió hangarchívumában rejtőzik, szégyenszemre.) Magammal vittem régi kis könyvemet, amit Miro értetlenkedve forgatott a kezében. Egy szót sem értett a jugoszláv nyelvű kisérőszövegből. Nem tudtam segíteni neki, kizárólag a reprók miatt vásároltam a kis albumot. Amikor Miro ráébredt, hogy művészete szellemi csempészárúnak számított a hatvanas évek Budapestjén, a meglepetéstől hátra dőlt és elégedetten felnevetett. Örömmel tette el a könyvecskét, mert megértette, hogy valójában nem Miro-kiadványt, hanem egy politikai szuvenírt ajándékoztam neki. Baráti társaság alakult ki az ötvenes évek legvégén, Molnár Sándor festő zuglói lakásában jártak össze, emiatt kapták később a Zuglói Kör elnevezést. A kemény magot Bak Imre, Deim Pál és Nádler István alkották, később csatlakozott hozzájuk Hencze Tamás, Csutoros Sándor és mások. Az információéhség hozta össze a társaságot, és keresték a kapcsolatot az Európai Iskola tagjaival, okulni akartak tőlük és összecsomózni az erőszakosan elszakított fonalat. A lírai absztrakció hatott rájuk és Jean Bazaine művészetét közvetítette Molnár Sándor. Bazaine művészetelmélettel is foglalkozott, akárcsak Molnár. Valószínűleg az indiai, a keleti gondolkodás iránti vonzalom tette ki a közös nevezőt. Molnár megállapodott PetrigaIla Pállal és a társaság tagjai rendszeresen bemutatták műveiket a Petrigalla Szalonban. 1966-ban megszervezték csoportos kiállításukat a Ferihegyi Repülőtér Klubjában. Még a megnyitás előtt betiltották a tárlatot, a közös bemutatkozás nem jött létre. A Zuglói Kör az egyik fontos előzménye Iparterv I. kiállításnak. A művészettörténet szakon frissen végzett Sinkovits Péter, mint tárlatrendező, meghívta Kondor Bélát, Erdély Miklóst és Szentjóby Tamást is. Mindhárman nemet mondtak és ez akor éppen így volt szerencsés. Az Iparterv I. tárlat végül 11 művész munkáiból állt össze, a zuglói Kassák 109
