Offenbächer Ferenc (szerk.): „A remény évei”. A 60-as-70-es évek művészete, értékrendek, lemaradás komplexus (Eger, 2018)
Rózsa T. Endre: A kisebb folyók a nagyobbak felé sietnek
RÓZSA T. ENDRE A kisebb folyók a nagyobbak felé sietnek 1970. december, az R-Kiállítás a Műegyetemen A nagy folyóknak nem lehet egyértelműen meghatározni az eredetét. Be kell érnünk kevesebbel. Hasonló a helyzet a magyar neoavantgárd kezdeteivel, a forrásvidékek térképészeti variánsai örökké vitathatóak. Egészen apró erek csordogálnak a Duna legeleje körül, és biztos, hogy nem Eschingen márvánnyal kerített medencéjéből indul a folyó. A kőbevésett Donauquelle felirat porhintés, parasztvakítás. Két patakocska, a Breg és a Brigach folyik ott össze, a közössé vált kisded patakot csak attól kezdve hívják Dunának, a hivatalos eredet mérges vitáinak elkerülése végett. Huszonkét távolabbi forrás jön gyanúba, és Claudio Magris szerint lehetséges, hogy a Duna végső soron egy rét alján csordogáló vízfolyásból ered, amit egy folyton csepegő, elromlott kerti csap táplál. A korábbi jegyzeteim, amit egy oral history felvételhez készítettem, segítettek abban, hogy a magyar neoavantgárd kezdeteinek főbb adatait a helyükre tegyem. Meggyőződésem, hogy a korai folyamatok, események elsöprő többsége az R-Kiállítás számára készítette elő a terepet. Sok rendezvényen személyesen vettem részt; törekszem rá, hogy hiteles tanú legyek és néhány olyan eseményre is kitérek, amit magam kezdeményeztem. Az eseményeken túl igyekszem felidézni tanulmányomban a távoli kor szellemiségét és hangulatát. Amikor a hatvanas évek elején gyülekezni kezdtek a neoavantgárd patakocskák Budapesten, a Petrigalla Szalon és a Muskátli presszó törzsközönsége úgy futott egymásba, mint a két feketeerdei patak az eschingeni márványmedencébe. Egy-két évig járogattam az említett helyekre, mígnem 64 nyarán elhagytam az országot, előbb Bécsbe mentem, és később Párizsba. A Vécsey utcában működött a Petrigalla Szalon, egy gangos pesti bérház valahányadik emeletén. Különös volt minden; a házigazda, a lakás, a hangulat és a közönség. Petrigalla Pálról úgy hírlett, hogy Kárpátalján született, az egyik kombináció szerint az apja ortodox zsidó kántor volt, a másik úgy tudta, hogy a Petrigalla család főnemesi eredetű és Olaszországból keveredett Kárpátaljára, még valamikor a Monarchia idején. Halála után derült ki, hogy mindkét sejtés rossz nyomon járt. Egy kissé lecsúszott polgári élet rekvizitumaiként hatottak az öreg bársonyfüggönyök, az elhanyagolt falfestés és a bútorok, azonban a mikrobarázdás hanglemez és a hang- technika a kor csúcstechnológiáját képviselte. Rendszeres zenehallgatás zajlott az esteken; LP lemezeken rögzített Bach, Wagner, Debussy vagy Bartók művek, osztályon felüli színvonalú, hatalmas gyűjteményből válogatva. Belépti díj terhe mellett, előre meghirdetett programmal. Egy jobb szeánszon akár ötvenen is lehettek. Néhány extravagáns egyéniség, ambiciózus fiatal művészek laza csoportja, az Európai Iskola idősebb mesterei, informatív szövegekkel megnyitott kiállítások és különösen a diskurálások sok estét tettek színessé. Jártak oda sznobok és butácskák is, néha üres locsogások, unalmas okoskodások mentek és mindenki tudta, hogy a besúgók sem hiányoznak. Minden buk105