Offenbächer Ferenc (szerk.): „A remény évei”. A 60-as-70-es évek művészete, értékrendek, lemaradás komplexus (Eger, 2018)

Vécsi Nagy Zoltán: A hatvanas-hetvenes évek felzárkózási kísérletei az erdélyi magyar képzőművészetben

VÉCSI NAGY ZOLTÁN: A HATVANAS-HETVENES ÉVEK FELZÁRKÓZÁSI KÍSÉRLETEI AZ ERDÉLYI MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETBEN

mészetes kivetülése a személyiségében lakozó egyéni és kollektív tudatalattinak. Akárcsak Kopacz Mária rézkarcain, ahol, mint egy sivár tájban játszódó film kockáin, álomként megjelenő kislányos látomások sorakoznak.

Jakobovits Miklós: Hangszerek

A hatvanas-hetvenes évek egyik, legújítóbb szellemű festőművésze Albert László, aki a hatvanas évek közepén az absztrakt expresszionizmus csurgatásos változatát (drip painting) művelte, a hasonló technikát használó európai és kortárs magyar festők romániai visszhangjaként. A hetvenes évektől kezdve egy új, sajátosan realista szemléletet fejlesztett ki, amelynek korszerűsége a látótér dimenzió-váltásában (a mikro- és makrokozmosz, a mélyvízi és légi felvételek látószöge), és újszerű technikai megoldásokban (fotószerűség, találékony kisiparosi eszközhasználat) valamint a képváltozatokban sorozatokat megvalósító módszeres kísérletezésben nyilvánult meg.

Balázs Imre festményeinek hatvanas évek végi, szinte a feketéig feszítetten komor színvilága börtönéveit idézi. Az absztrakció határán született képein kiemelt hangsúlyt kapnak a gesztusok, a festékmasszába vájt, kapart és visszatörölt nyomok. A fiatalon elhunyt Sükösd Ferencnek szintén az absztrakció határán keletkezett, hol kirobbanó gesztusokkal, hol nagy, érzékeny foltokban fogalmazott tájképei és szimbolikus erejű állatküzdelmeket megjelenítő festményei a szülőföld szociális helyzetének javításában és kultúrájának továbbörökítésében elkötelezett művész hitvallásai. Simon Endre a tiszta keveret- len színhatásokkal és különös, a hétköznapitól eltérő látószögek kiválasztásával hozott újdonságot az erdélyi magyar művészet közegébe. Kusztos Endre a szűkebb és tágabb