E. Csorba Csilla (Szerk.): „Egy ember, akit még eddig nem ismertünk”. A Petőfi Irodalmi Múzeum Jókai-gyűjteményének katalógusa. Könyvtára (Budapest, 2006)
Könyvtára - „Mik a csillagos ég minden csodái egy könyvtárhoz képest” (Kómár Éva)
hátsó szennylapján egy ceruzarajzos női portrét fedezhetünk fel. Sajnos a rajz kidolgozatlansága nem teszi lehetővé annak tisztázását, hogy a Jókai család mely tagja készíthette (882. tétel; kép 20. 1.). A jelöléseket, bejegyzéseket tartalmazó példányok közül az író saját munkái vannak túlsúlyban. Valószínűleg az összkiadásra készülve vette újra kézbe a köteteket. Az új földesúr című regényének 1862-es kiadásában sűrű korrektúrajavítást láthatunk, több oldalnyi szövegrészletet pedig piros ceruzával húztak ki. A legérdekesebb possessori bejegyzések azonban Jókai Magyarország története a népiskolák számára című művében találhatók. A tankönyv megírásával Révay Mór bízta meg az írót, ám a kiadás körül számos bonyodalom keletkezett. A minisztériumi engedélyeztetés késett, majd egy lelkiismeretes „tanügyi bácsi” több kínos tárgyi tévedésre bukkant az első kinyomtatott példányokban - például a koronázás dátumára vonatkozóan -, így azokat meg kellett semmisíteni. Jókait nagyon kellemetlenül érintette az ügy, hiszen az ő tollából már megjelent egy nagysikerű sorozat ebben a témában: A magyar nemzet története Regényes rajzokban. A hagyatékban található szerzői példányban kézírással korrigálta a hibákat: a koronázás időpontját „1867. ápril hava” helyett „június”-ra javította, „I. Ferencz József húsz éves korában lépett trónra” szöveget pedig „tizennyolc éves korában” -ra írta át (400. tétel). A dedikált példányok A hagyatéki könyvtárak köteteiben lévő, kézírással bejegyzett ajánlások jól tükrözik az adott kor társadalmi viszonyait, a címzett személyes kapcsolatrendszerét. Jókai Mór könyvtárában hetvennyolc neki szóló dedikációt találunk. Zárkózott ember lévén csak kevesekkel állt bizalmas kapcsolatban, ezért nem meglepő, hogy a dedikációkat tartalmazó könyvekben kevés bejegyzés származik baráti viszonyból, és ezek a barátságok is inkább Jókai ifjúkorára nyúlnak vissza. A már nagybeteg Kertbeny Károly is a régi időkre emlékezve ajánlotta barátja figyelmébe könyvésze- tét: „Jókai Mór ifjúkori barátomnak ajánlva 33 évi emlékeink jeléül. Budai Rudasfürdőben J879. iki nov. 22-én Kertbeny Károly” (592. tétel; kép 103. 1.). A dedikációk nagyobb része az idősödő Jókainak, az író- fejedelemnek szól, akit egy egész ország ismert és elismert. A fiatal szerzők így fejezték ki tiszteletüket, és talán így próbálták az általuk nagyra tartott író figyelmét felkelteni saját munkáik iránt. A tiszteletadás gesztusa sokszor túlzó formáktól sem volt mentes. „Méltóságos Dr. Jókai Mór úrnak, a magyar irodalom atyamesterének, rajongó sze- retete és hódoló tisztelete jeléül. Budapest, 1900. március 3-án. Virágh Géza” (661. tétel); „A mi babérkoronás királyunknak Jókai Mórnak alattvalói, szívből nyújtott fiúi tisztelettel: Győr, 902. jan. 20. Szávay Gyula” (847. tétel). A bejegyzésekben sok a túlfűtött megszólítás: „mester”, „génius”, „nemzet koszorús írója”, „költő király” stb. Van olyan dedikáció, amely ma már mosolyogtató érzésekről árulkodik: „Jókai Mórnak visszaemlékezésből az 1859-iki balatonfüredi idényre, mely az akkori hazafi érzésű magyar leányka előtt teljes életén keresztül feledhetetlen maradt. Hálás tisztelettel: Rudnay Józsefné” [Magyar Nők Szövetségének elnöke] (785. tétel). A fiatal írógeneráció képviselői közül Bródy Sándor volt az, akit Jókai kicsit közelebb engedett magához. Bródy a következő sorokat írta a gazdagon illusztrált, díszkötésű elbeszéléskötete elé: „Móricz bácsinak legmélyebb hódolattal leghálásabb embere Bródy Sándor” (kép 43. 1.). A dedikált példányok között találjuk a fiatal Hegedűs Lóránt „kedves jó keresztapjának” ajánlott első munkáját is (206. tétel). Az író idegen nyelven megjelent munkáinak tiszteletpéldányait általában a fordítók dedikálták: Gustav Mayerhoffer, Boleslawa Jaroszewskş, Niilo E. Wainio, Cserhalmi Irén, Horn Emil. A hasonló érdeklődési körnek köszönhetően Jókai közelebbi kapcsolatba kerülhetett korának két kiemelkedő személyiségével. Egyikük Verescsagin, a híres orosz festőművész és szenvedélyes utazó. Többször járt Magyar- országon, és itt találkozott a magyar íróval, akinek később három útirajzát is dedikálta (890., 891., 892. tétel). Heinrich von Littrow-val, a trieszti tengerészeti akadémia igazgatójával Jókai egyik fiumei útja során ismerkedett meg. Littrow maga is írt útirajzokat, ám az általa ajándékba adott, díszes kiállítású könyvek szerzője nem ő volt, hanem Ludwig Salvator főherceg. A dedikáció szerint Littrow a herceg megbízásából küldte el a köteteket Jókainak, aki forrásként több regényéhez felhasználta azokat (647., 648. tétel; kép 109. 1.). A Jókai által szintén forrásműként használt Bechet-kö- tetben (37. tétel) található bejegyzés pedig egy segítő gesztus fennmaradt bizonyítéka. Jókainak a Fráter György című műve megírásához szüksége lett volna Bechet Histoire 21
