Hegyi Katalin: Titkok játéka. Válogatás Szentkuthy Miklós fényképhagyatékából (Budapest, 2009)
Hogy j elemezzem Chiarát? Teste és ruhája leírásával kezdjem? Élettörténetem azon legkésőbbi napjainak elmondásával, mely napok közvetlenül megelőzték Chiarát? A tájképpel, mely találkozásunkat körülgyűrűzte? Saját belsőm váratlan lírájával? Az égi nyári másnappal, mely találkozásunkat követte? A metaforáimmal, az álmaimmal, az elképzelhetetlen jövővel, a tehetetlenségemmel? Mennyire egy volt mindez: múltam, az ő teste, táj, biológiai krízisem. Egyik pillanatban szeretném a kérdéseim sorrendjében elmondani a dolgokat, architektonikusan felépítve, másik percben szavak és tények, élet és mű gyötrelmes idegenségét szeretném valami folyton olvadó-hullámzó lágy masz- szába gyűrni. Ruhád? Mikor megláttalak délután a Scuola di San Pietro lépcsőin, barna ruha volt rajtad, barna kabát, barna sapka-kalap, barna táska. A nyári délután minden állati lustasága, keatsi érettsége, kísérteties színváltozása lebegett körülötted - ezekből a délutánokból születnek a banális zsúrok, alvás után ekkor születnek új ötletek, szerelmi és művészeti csodák, ilyenkor lesz az ember váratlanul dekadens vagy a délelőtti munka érzéketlen továbbrobotolója -, a délután egyformán küld prózára és rafinériára. Kissé felhúzott vállal álltái, kissé preciőzen szétnyúlt hosszú szájjal, átlátszó, halhúsú kezekkel és a rövidlátástól szokatlanul bátor nézésű szemekkel. Érdekes, hogy egy nőnek „örökre” az lesz jelleme, melyet legelső rápillantáskor összeszedett testi vonásaiból kompilálunk: olyan ez, mint egy kapkodva összecsapott szeszélyes csokor egy dúsgazdag kertből kilopva. Valami érzelmes, szolid, diszkrét jelenség voltál, félénk, de egy pillanatra sem elmosódó, az idillikus józanság megtestesítője... A szemed gyönyörű volt: nem volt nagy, szürkék voltak, de azáltal, hogy könyveidet szemüveggel olvastad (mert humanista voltál, Chiara), távolba nézésedben volt valami merevség, túlzott fixálásra való hajlandóság: ez is kedves példa volt arra, hogy lelki erények és testi hibák mennyire egyek: milyen ügyetlenség lett volna itt külön rövidlátásról és külön nyíltságról, lányosán világos becsületességről beszélni. Senki ilyen nyíltan nem nézett a szemembe, mint te. Rövidlátás, gyermeki kíváncsiság, önfeledt hűség a jelen pillanathoz, bakfis-puritanizmus, drága bizalom a férfi hozzá intézett szavához, ugyanakkor valami vad, riadt bizalmatlanság: ki tudná ennek a nézésnek minden hamvasságát, tompaságát és minden amazonélességét ábrázolni?... Igen, ez volt második ruhád: kék, mint minden igaz álom igaz virága. Nyakadon kis fehér csipkefodrok voltak - olyanok, mint amilyennek a te édesen csökönyös filológusfejed Mozartot képzelte és macskásán kéjes, nyújtózó gustóval tovább is félreismerte. A csipke alatt nagy, szinte cipőig érő kék, négyszögletes, több varrott szegéllyel rámázott plasztron volt. «4
