E. Csorba Csilla: Ady a portrévá lett arc. Ady Endre összes fényképe (Budapest, 2008)

Ady Endre fényképeiről

szemben nagy rokonságot mutat a képi, s azon belül is a fotografikus jelentésteremtéssel”.2 A 20. század végétől elsősorban a francia és a német kutatás kezdte vizsgálni a látást forradalmasító találmány hatás- mechanizmusát, mely az irodalmi ábrázolásmódban, stílusban, szerkesztési módozatokban, vizuális nyelvi elemekben egyaránt kimutatható. A fotó irodalom szempontú újraolvasása azonban alig-alig tér ki az írók, költők arcának ábrázolására, saját képükhöz való viszonyulásukra, általában a portré és az irodalom együtt-működésére. Párizsban, a Marais negyedben működik az Opale képügynökség, amely csak íróportrék forgalmazásával foglalkozik. Van rá igény: az írói arc lenyomatát mint a művek emble- matikus jelölőjét sokan keresik. Lehet, hogy a könyveket nem is olvassák, vagy nem pontosan értik azokat, de a 18. század végétől fel-fellobbanó irodalmi kultusz hatására a fényképarc szemlélése a művek olvasásával egyenrangú befogadói igénnyé vált. Arcukról vélik leolvasni magát a művet s talán az alkotó művész különleges ismérveit? „A szerző képe az olvasó regénye” - állítja Wilhelm Genazino kortárs német író.3 A füozófus-esztéta Paul Ricoeur4 tágabb, Claudia Schmölders német fiziognómia-kutató5 szűkebb értelemben foglalkozik az arc, illetve az írói arc olvasásával. Az íróportrék készítésének - a magyar fotótörténeti hagyományban, illetve napjaink fotóművészeiében is élő - gyakorlatát ön- és közérdekű reflexiók kísérik. A fényképezés születését, korszerűsödését követően a 19. század második felében, majd a 20. század elején alkotó írók vizuális arcmásukhoz való viszonyát részben már vizsgálták. Arról azonban, vajon a fotóalanyok hogyan alakították-alakítják tudatosan a vizuális média segítségével önarcképüket, kevesebb szó esett. Tudjuk, hogy Arany János, Eötvös József, Kemény Zsigmond, Jókai Mór és mások megvetették a fényképezést, szükséges rossznak tartották azt, ennek ellenére olykor képesek voltak önmagukat adva, szerepet is alakítva a fotográfus gépe elé ülni. A szerepjáték - a viszonylag nagyszámú felvétel ismeretében - elsőként Jókai Mór esetében válik nyilvánvalóvá.

A fényképész és a költő közös munkájával „portrévá formált arc”, a fotópapíron képződő tudatos fény-üzenet a 20. század elejének mítoszteremtő, mágikus vonzású alkotója, Ady Endre fényképein követhető nyomon a leghatásosabban. A „szeretném magam megmutatni” gondolata, az arc közszemlére bocsátása, arcok és pillanatok egymásra vetítése és egymásban való tükröződése több versében is előforduló képi elem: „Ezernyi idegen szemre / Vet naponként képet az arcom / S ezer idegen arccal alszom...” (Akit egyszer megláttunk); „Ha idegen arcokat nézek, / Arcom ijedten földre vágom.” (Az idegen arcok) Vajon milyen szerepet játszik Ady költészetének átörökítő folyamatában, Ady Érájának halhatatlanná válásában a mások tekintete általi létezés? Hozzátehet-e valamit a fénykép a sokszor megírt biográfiához?

2 Nyikos Júlia: A fotografikus tapasztalat az irodalomban. Magyar Lettre 2008. Nyári szám 37.

3 Idézi Claudia Schmölders: Wie sehen die denn aus? Dichter und ihre Portraits. Ein Gespräch mit Physiognomik-Expertin Claudia Schmölders. Ursula März interjúja. Die Zeit, 2007. jan. 18. 47.

4 Paul Ricoeur: Az emberi arc felfedezése. Nagyvilág 2001. (XLVI. évfolyam) november, 1772-1776. (Mártonffy Marcell fordítása)

5 Lásd a 4. számú jegyzetet. A legnagyobb német irodalmi archívum, a Deutsches Literaturarchiv Marbachban 2006-ban rendezett kiállítása az írók fényképét állította a középpontba In der Geisterfalle. Ein deutsches Pantheon: Fotos aus dem Archiv aus drei Jahrhunderten címmel.

6