E. Csorba Csilla: Ady a portrévá lett arc. Ady Endre összes fényképe (Budapest, 2008)
Ady Endre fényképeiről
Kiadványunk - napjaink Ady-értelmezését követve, az irodalomtörténeti-fotótörténeti kutatás újabb eredményeit felhasználva - pontosítani kíván néhány adatot, pótolni szeretné a korábban hiányzó részleteket, és bővíteni igyekszik a személyes ismerősök körét, megnevezve mindazokat, akiket a költő bevont a megajándékozottak sorába. Teljességre nem lehetett törekedni, mégis azt mondhatjuk, hogy Adyról majd félezer fénykép létezik látható formában vagy leírásban, magán- és közgyűjteményekben. Sok ez vagy kevés? A felvételek számát tekintve talán nem kimagasló, de az ajándékba adott arcképek mennyisége, a 20. század eleji szokásokat ismerve, minden elképzelést felülmúl. „Sok rossz portré, sok hazug kép marad utána. Pedig, hogy megértsék szuverén erejét, lenyűgözően ezerszínű, ezerhangú báját, harcos hatalmát, fejedelmi gőgjét, amivel genie-jén túl is a legellentétesebb, legszélsőségesebb indulatokat váltotta ki közeli és távoli kortársaiból, ismerni, érezni kell testi formájának rendkívüli, szuggesztív varázsát. Csoda volt.”116 Ez a kortársak által megélt csoda nehezen érzékeltethető, hiszen az utókor számára az Ady-kép ma már múzeumi műtárgy, de betekintést talán adhatunk a költőnek vizuális halhatatlanságot hozó fotóiba. Arckép vagy ál-arc, képarc vagy valami, az egészből összeálló, a személyes narratívákat kiegészítő portré? „Arc a portré egésze”?, vagy a százféle kattintásból született egyedi arcokból rakjuk össze Adynak a fotó segítségével is bennünk élő, szublimált költő-portréját, test és lélek együttesét? Legszebben és legpontosabban az Ady „varázsa alá” került Móricz Zsigmond foglalja össze Ady arca című bevezetőjében a külső és belső egységéről, ellentétéről vallott nézeteit: „Soha senkin sem figyeltem meg, hogy a test mennyire másodlagos érték: Ady Endre becézett, csinosított, dédelgetett testével úgy ül, áll, néz mind e lapokon, mintha egy használaton kívül helyezett eszköz volna csupán számára, valami titkosabb s mélyebb értelem kifejezésében (...) Lélek volt, aki csóva volt (...) Szép, erőteljesen, a természet által hatalmasan megkonstruált teste csak szerény eszköz volt számára, hogy ezt a Lelket még evvel is szolgálja.” 116 Csinszka: Portré Adyról. Vallomások. EmlAE 1993. V 189. 31
