E. Csorba Csilla: Ady a portrévá lett arc. Ady Endre összes fényképe (Budapest, 2008)
Ady Endre fényképeiről
pozitívok között Ady életében majd tíz év is eltelhetett, illetve, mint tudjuk, Székely Aladár különböző nyomdai és egyéb megrendelésre Ady halála után is nagyított. Néhány ismert felvételből több tucat is fennmaradt, ezt bizonyítja az utóbbi idők aukcióin szereplő „sötét”, nem Ady életében nagyított fotók nagy száma. Bár Ady fiatalon még a „kegyetlen, indiszkrét, fotografáló gép”-ről ír,108 feltehetően már ez időben is rendezője lett a Debreceni Reggeli Újság szerkesztőségében Kiss Ferenc gépe által felvett jelenetnek109 (lásd a 7. tételt). Odaül Vészi Margit masinája elé, s hagyja, hogy élete egyetlen igazán derűs felvétele elkattanjon két barátja társaságában Nagyváradon110 (lásd a 19. tételt). A fényképek készítőinek neve, kiléte néhány esetben kérdéses. A képek mennyisége Ady életében feltehetően jóval nagyobb lehetett, hiszen a 20. század elején a hobbi szinten fotografálók száma egyre emelkedett, különösen a nők és a művészek körében. Ezt részben ez az összeállítás is bizonyítja: többek között Vészi Margit, Bölöniné Itóka, Csinszka, Emil Isac, Lukács Hugó, Kernstok Károly, Winterberg Rudolf, egy Firenzében dolgozó magyar művész felvételei is láthatók könyvünkben. Elképzelhetetlen ugyanakkor, hogy Lédával való párizsi tartózkodásuk, utazásaik során ne készültek volna közös felvételek, amelyeket később „gondos” kezek - akár Léda, akár az Ady család tagjai megsemmisítettek. Lédát érdekelte az amatőr fényképezés, róla enyhén erotikus hangulatú felvételek maradtak fenn, amelyek vagy Párizsban, vagy Budapesten, húga, Brüll Berta kalapszalonjában készültek. Kizárt, hogy az Ady közelében fel-feltűnő, a szanatóriumokban vele időző több tucat „kis csuka” a maga gyönyörűségére meg ne örökítette volna őt. (Mint már idéztük, Duschnitz Alice maga írja, hogy „Kodakjával” rohanna a költővel való találkozásra.) Persze, ha hagyta volna! Ady tudatos vizuális imázs-építésébe kevésbé fért bele a véletlen- szerűség. Egyetlen számára is elfogadható amatőr fotót ismerünk, Winterberg Rudolfét Maria-Grünből. A távolról felvett egész alakos, laza, de öntudatos tartású költő éppúgy az erdő uralkodó fái közé sarjadt tehetséget, a költőmítoszt szimbolizálja, mint valamennyi Székely Aladár felvétel. Az előtérben látható szélesebb világos törzskeresztmetszet módot ad a dedikációk elhelyezésére. Ady a jól megkomponált fotó minőségével nem lehetett megelégedve, ezért Székellyel lerepróztatta, feljavíttatta és sokszorosíttatta, s így ajándékozta, többnyire ajánlásokkal, tovább. A váratlan pillanatképek nem voltak ínyére, az előnytelen vonásokat is előhozó képek a felépített tudatos arckép-építés ellenében hatottak: Diósi Menyhért hitelesnek tűnő emlékezése szerint a füredi parton sétáló költőről tudomása nélkül készült képet Ady összetépte, mondván: „Ilyen semmitmondó arcom nemigen lehet.” (Lásd a 80. tételt.) Sajnálni lehet 10 Ady Endre: Akadémikus és fotográfus. Budapesti Hírlap 1904. júl. 27.9.; AEÖPM V1965.243-244. „Ha majd én képviselőjelölt leszek, már jó előre kijelentem, lovagias affért csinálok, ha valaki énrólam úgynevezett fotográfiát készít.” Ady Endre: A jelöltek fotográfiája. Nagyváradi Napló 1901. szept. 13.; AEÖPM II2 1997.102-103. 109 Szabó Anna Viola 2008. Ernőd Tamás: Két Ady-kép. Nyugat 1923. ápr. 1., I. 7. sz. 434-437. „Elüt az ismert tizenöt-tizenhat képmástól. Talán nincs is még egy, amelyik a boldog, vidám Adyt mutatja, a csillámló szemüt, mosolyos szájút.” 29
