E. Csorba Csilla: Ady a portrévá lett arc. Ady Endre összes fényképe (Budapest, 2008)
Ady Endre fényképeiről
a mester-művész attitűdöt, hanem, ahogyan önarcképei tanúsítják, a magára adó, jó ízlésű polgárember benyomását keltette: fehér keménygallér, zsakett, cilinder, selymes hatású felöltő és mellény, selyem nyakkendő voltak öltözetének jellemző darabjai. Az Adyról készített képeket annyi példányban sokszorosította, amennyiben a költő kérte, s küldte, mint említettük, Párizsba, Kolozsvárra, Csúcsára. Munkájáért nem várt pénzbeli ellenszolgáltatást, csodálattal, hittel teljesítette feladatát, amelyet a következő két kiragadott példa is érzékeltet: „Székely fényképésszel még a múltkoriban beszéltem, azt mondta, csinál és küld grazi képeket, talán eddig ott is van” - üzeni Steinfeld Nándor, s Ady maga is a fotográfushoz utalja a nála jelentkezőket: „A fényképek dolgában utasítsd Mérit, hogy forduljon Székely Aladárhoz. Nekem egy fia sincs.”95 Ady önképe megformálásában meghatározó szerepet játszott, mégis Székely Aladárral közös gondolkodásából bontakozott ki a költő máig élő és a közönségre nagy hatást gyakorló portréja, a külvilágnak szóló képi üzenete. Ady meg akarta, Székely pedig meg tudta vizuálisan mutatni, hogy ki a költő. „E fényképek beszédes bizonyságai annak a megértésnek, léleklátásnak és nem utolsósorban annak a gyengéd, szinte atyás szeretetnek, mellyel a fotográfus a modelljét gépe elé állította.”96 Adyval nem volt könnyű együtt dolgozni, az arcán is megnyilvánuló „változó hangulatok” feloldása, a megfelelő pillanat kivárása és felismerése külön baráti, pszichológiai, művészi feladatnak bizonyult: „Idegzete állandó feszültségben volt, mint a vívóé. (...) Ez a belső rezgés átütött szemén és arcbőrén. (...) Hangulata széteső, roppant változékony és harapós. Magatartása szeszélyes, öntelt, mint valami kegyúré.”97 Csinszka is hasonlóan emlékezik: „Az arc pillanatok alatt változó szenvedélyek, szenvedések, akaratok, melegségek és gőgök felvillanó, rejtelmes, kiszámíthatatlan színpada volt.”98 Székely Aladár - aki tanítványa szerint „nem ismert fáradságot fényképezés közben”99 - erre a nehezen formálható arcra koncentrált. Alakította beállítással, figyelem-tereléssel, beleéléssel. Kevés olyan portré van, ahol a széles arc egy részére ne vetülne puha árnyék, ne modellálná szinte szobrászian a fény segítségével. Az arc, s a sokakat megnyerő tekintet szuggesztív megragadása mellett fontos a kéz elhelyezése, mely a klasszikus portréábrázolások ismert mozdulatait idézi: könyökölve, karba téve, zsebbe illesztve, lazán leengedve, lágyan, a test vonalát követve. A nagy portrésorozattól eltér az 1913 őszén megkomponált három felvétel (lásd a 60-62. tételt). Pontosan hol készült, nem tudjuk: Székely Aladár irodájában vagy egy szerkesztőségben? A kamera távolabbra kerül, a néző szemébe fúródó tekintet változatlan, ám a fotó bepillantást enged a költő megrendezett mindennapjaiba: asztalnál ül, előtte könyvek, mögötte otthonos szobabelső, dohány95 Steinfeld Nándor Ady Endrének, Budapest, 1914. júl. 16. AEL 1983. 3. 286.; Ady Endre Beretvás Hugónak, Rheinfelden, 1909. szeptember 9. AEL 1983. 2. 51. 96 Bálint Aladár: Három új Kner-kiadvány. Nyugat 1922. II. 17-18. sz. 1115. 97 Nyigri Imre: Adyék a Városmajor szanatóriumban. EmlAE 1993. V 644. 98 Csinszka: Portré Adyról. EmlAE 1993. V 191. 99 Gisser Gyula: A magyar fotográfia mesterei. Fotó 1965. április. 4. sz. 163-165. 25
