E. Csorba Csilla: Ady a portrévá lett arc. Ady Endre összes fényképe (Budapest, 2008)
Ady Endre fényképeiről
a megszólalás mindig egy megszólaló énhez köthető (...) az empirikus szubjektum sok esetben azonosítható (...) az életrajzi Ady-figurával.”27 A személyiség pillanatnyi állapotát is tükröző levelezés, mások aprólékos megfigyelései és leírásai Ady életében is jelentős szerepet játszottak. Bár naplót nem írt, szenvedélyes levelező volt, legyen az távirat, képeslap, rövid vagy kimerítően hosszú levél, verses üzenet. A személyes élettörténet leveleken, lírai műveken keresztül való „elmesélése” mellett - az utókor megítélése szerint - nem kevés a tetteit idézők, Ady élettörténetét „elmondok” sora. Ady tudta, hogy francia, német kortársai, a Rilke-, Stefan George- társaságban divat a - századokon át újra meg újra felbukkanó - fiziognómiai leírás gyakorlata, a költői ént szerepeivel, külső megjelenésén is észlelhető zseni-jegyeivel, magatartásának szélsőségességével való megmutatása, szembesítése. A verbális kommunikáció mellett a 19. század végétől a vizuális üzenet is számottevő szerepet kapott. A költő, író megjelenítése az élethű leírásokon túl a népszerű képi ábrázolással tehető még kifejezőbbé, hiszen a vizuális megjelenítés érzelmi töltése olyanokra is hat, akik az írás fogalmi körén kívül maradnak. Az olvasó kíváncsiságának efféle kielégítése, az író népszerűségének növelése nem 21. századi találmány. Ady is megfogalmazza ezt az igényt, éppen Székely Aladár írók és művészek című kötete előszavában: „Ma már van publikumunk, mely érdeklődik művészeink személyisége iránt is, s talán még nagyobb olyan publikumunk, melynek érdeklődése csupán ennyi. Franciáknál, németeknél ezt az érdeklődést, ezt a kíváncsiságot, a kegyetlen levetkőztetést, ügyes, szemes, jó, bátor írók szolgálják ki és végzik, s mert a napok legendáit is jólesik az embereknek megölve látniuk, többnyire nagy sikerrel. ”28 E modern gondolatok természetesen az Ady exhibicionista természetéből fakadó megmutatkozási vággyal, a halhatatlanságot a látvánnyal is fokozó törekvéssel magyarázhatók. „Létezni annyi, mint észleltnek lenni” - hirdette George Berkeley angol filozófus a 18. században -, a mások tekintete által való létezés, az önmegsokszorozás, a képarc működése és hatása erőteljesen foglalkoztatta Adyt.29 Szövegben és képben egyaránt megformálta arcmását a nagyközönség hitelesség-igényének kielégítésére. Mint láttuk, „őszinte, írott fotográfiákat” várt írókollégáitól, önmagáról azonban egy megfelelő médiummal maga konstruáltatok „foto-képírásokat”. Míg az (írott) irodalmi arc közvetetten működik, erőteljes rajta írója szubjektív bélyege, a vizuális arc - az objektív segítségével - közvetlenül hat; „a portré testi kapcsolat az íróval” - Giséle Freund értelmezésében.30 Az írott és fotograf ált arc mellé felsorakozik harmadiknak a kézírás s a mű maga. A fénykép elterjedéséig az írói alkat megítélésében fontos szerepet játszott a kézírás. A19. század második felében Bartók 27 Bednanics Gábor: „Nem vagyok, aki vagyok”. A szubjektum megképződése és az önazonosság Ady Endre költészetében. In Újraolvasó. Tanulmányok Ady Endréről. Szerk. Kabdebó Lóránt-Kulcsár Szabó Ernő-Kulcsár-Szabó Zoltán-Menyhért Anna. Anonymus Kiadó, Bp., 1999. 84. Idézi Török Lajos: A szubjektum nyomában. In: Ady-értelmezések. Iskolakultúra (Pécs) 2002. 64. 28 Az album Székely Aladár magánkiadásában 1915 karácsonyára jelent meg Ady és Ignotus bevezetőjével Ady előszavát lásd AEÖPM XI. 115. 29 Hankiss Elemér: Az ezerarcú én. Osiris Kiadó, Bp., 2005. A tekintet: 133-139. 30 Jéröme Thélot: i. m. 11
