Huber Beáta (szerk.): Két út egy pálya. Bessenyei Ferenc és Gábor Miklós emlékére (Budapest, 2019)

I - Előszó - Máté Gábor: Egy kiállítás elé

Bessenyeit jobbára mozifilmekben, több részes tévéfilmekben láttam.

Az Egy magyar nabob című Várkonyi-opuszban szétvetette a mozivásznat. Gyümölcsöző kapcsolat kötötte a tévérendező Zsurzs Évához. Lenyűgöző volt Déry Tibor Feleletének Farkas Zénójaként.

Lehet-e erről a két 100 évesről egyszerre beszélni?

Nem tudom, milyen volt a viszonyuk, soha nem tartoztam azokba a közegekbe, melyekben ők otthonosan mozogtak. Épphogy dolgoztam velük. Külön-külön. Még főiskolásként hírnökszerűség voltam abban a Vámos László által rendezett Lear király tévéjátékban, amiben Bessenyei volt a főalak, jelentettem Learnek, talán négy sor volt az egész. Két-három évre rá a Gazdag Gyula által rendezett Elveszett illúziók című filmben volt néhány közös jelenetünk. Egy taxiban utaztam vele a forgatásra, a Clark Adám tér körforgalmában füttyögött és beszólogatott a rövid szoknyás lányoknak, akik épp a zebrán igyekeztek áthaladni.

Partnerként nem sokat törődött velem, amolyan kaposvári jöttmentnek nézhetett. Nyilván volt bennem csalódás, hiszen különösen a filmekben gyakorolt rám nagy hatást, lenyűgözve néztem egyediségét. A magyar színháztörténetbe valósággal beleégett, mint a nemzet gondjával-bajával törődő, azon magát emésztő, lobbanékony Bánk, Széchenyi és a már említett Kossuth és Görgey. Azóta ezek a szerepek kioszthatatlanok.

Sok színészünk feszült neki a szerepeknek, de Bessenyei Ferenc örök időkre eljátszotta már az összes kollégája elől ezeket. Próbálkozni lehet, de túlugrani biztos, hogy nem.

Gábor Miklóssal a Hamlet kötött össze, amikor Kaposváron játszottam a címszerepet és a Vígszínházban vendégszerepeltünk, eljött megnézni.

Ez elterjedt köztünk, játszók között. „Itt van a Gábor Miklós!” Az előadás nem sikerült, én aznap este játszottam a legrosszabbul. Pár év múlva a Magyar Televízióba sok Hamletet meghívtak, ő volt persze a fő Hamlet, de én is megjelentem. Itt meséltem erről az előadásról és gúnyosan bólogatott, hogy a vígszínházi vendégjáték, az tényleg nagyon rossz volt. Újabb évek teltek el. Néhány rádiós rendezésemben szerepelt színészként, élveztem a vele való munkát. Aztán az egyik könyvének egy fejezetét olvastam fel, amire azért vagyok büszke, mert az ő kérése volt,

8 ♦ KÉT ÚT, EGY PÁLYA, 100 ÉV