Huber Beáta (szerk.): Két út egy pálya. Bessenyei Ferenc és Gábor Miklós emlékére (Budapest, 2019)

II - Bessenyei Ferenc és Gábor Miklós - Két út, egy pálya - Bessenyei Ferenc - A történelem sodrában

112. Széchenyi István szerepében I Németh László: Széchenyi I Nemzeti Színház a Katona József Színházban, 1968

[...] mennyire nem tudta „használni" a magyar színház ezt a hatalmas tehetséget. Mert a művészetet kizárólag példaadó erkölcsi imperatívuszként kezelő, az előadást morális mintaként a tiszta szépség áttetsző fényébe állító fölfogását tarthatjuk korszerűtlennek, ám a színészetét semmiképp sem. Épp ellenkezőleg, a személyiség, a jelenlét súlya - minden színészet alfája és ómegája - a legkorszerűbb színészek egyikévé tette, akit valaha láttam. Az angol és az orosz színészekkel egyenrangúvá. A klasszikus típusba tartozott, aki a szavak révén, beszédhelyzetben tudott jellemezni. Nem szaltózott, nem cigánykerekezett, a hatalmas lélek hatalmas testbe volt zárva..., de téved, aki azt hiszi, hogy játéka nélkülözte a könnyedséget és a mozgékonyságot. A szó akrobatája, a beszéd zsonglőré, a verbális gondolat kötéltáncosa volt.

Koltai Tamás: Bessenyei. In: 168 óra, 2005/1.30-31.

BESSENYEI FERENC ♦ 97