Ambrus Lajos - Prágai Tamás: Mészöly Miklós - Hang-kép-írás 1. (Budapest, 2006)

„...Megbocsáthatatlanul szeretem a földet...” (Jelenczki István portréfilmjéből)

A Duna-part Szekszárd közelében

Az emberi életkor szerencsés pillanatában és időszakában tudtam ebbe a gyermekkori tájba visszajönni, amely természetesen materiális, de tele van kisugárzó dologgal, s ez aurát tud köréje keríteni. Az volt számomra nagyon fontos és érzékeny dolog, hogy belső alkotó energiáimnak legjobb pillanatában tudtam ide visszajönni, és nem egy kényszermiliőben kellett, városban vagy bárhol, legyek. Itt tudtam találkozni a legspontánabb, legegyszerűbb emlékvilágommal, arra ráépülő gondolatisággal. Én különleges szerencsének tudom felfogni, hogy ez lett a munkaszobám.

Megteremtettük és gyakoroljuk folyamatosan a „porkolábfelügyelet'' mellett folytatott életünket. Ez aztán mint gondolat szétrobbanhat a legkülönbözőbb irányokba. Az egyetemes lármából születik ez a humanizált csend. Az ember már szinte zakatoló valaminek fogja fel érzékszerveivel a csendnek ezt a tisztaságát és mélységét, amit ebben a kicsi völgyben is tapasztal. Méltó és többértelmű módon körülnézünk, és látjuk, hogy ősz van. Ezt is metaforikusán mondom. Ősz van, és az ősznek minden telített szépségével és rendhagyásával és az elkezdődő pusztulásnak a szépségével. Az elkezdődő pusztulásnál szebb nincs. A szépség akkor érik meg, amikor túl szép, amikor le akar hullani. Ez a nagy ajándék.

A Duna-erdő felé, ott húzódott le a Szekszárd és Báta között épített árvíz- védelmi töltés, ott volt apám főmérnök. Emlék-kilátó lehet nekem ez, apámék élettörténetének sok fontos mozzanatát szinte egy pillantással át tudtam tekinteni innen a diófa alól, a családi vonatkozásoknak ezt az intim világát. Ki20 --------------------------------------------------------------------------