Lator László: Orbán Ottó - Hang-kép-írás 2. (Budapest, 2007)

Háború, ostrom, gyerekkor

Versterápia az intézetben

Nem a vers volt az érdekes, a vers az csak egy esetleges terepe volt annak, ami valójában történt. Itt a pedagógia kínjában, és körülbelül húsz évvel azelőtt, mielőtt ezt módszeresen kitalálták volna, föltalálta a művészetterápiát mint a háborús sokkból való kigyógyulásnak valamiféle lehetőségét. Ezt akkor senki nem látta ilyen tisztán. Azt hiszem, maga az egésznek az elindítója sem. Hát mi természetesen nem, mi egyszerűen megéreztük azt, hogy itt valami megragadni való lehetőség van.

Ki ne - ilyenekre emlékszem -, ki ne rúgna be ezektől a lehetőségektől, hogy tizenegy éves korában fogadták a Parlamentben. Mihályfi Ernő volt a tájékoztatásügyi miniszter, és kaptunk 500 forint állami szubvenciót ehhez a laphoz, amit én, mint akkor már címzetes főszerkesztő vettem át. A jelenetből arra emlékszem, hogy nem tudok fölülni a bőrfotelben, reprezentatív italként, koccintani, málnaszörpöt hoztak, és csak félseggel tudok fölülni a bőrfotelben, mert túl magas, és a lábam az ott harangozik. Emlékszem, hogy elvisznek a Rádióba, nyilatkozni. Hogy a Nemzeti Színházban megtöltünk egy erkélyt, az intézet. Hogy elvisznek a Waldapfel stílusgyakorlatára...

(K. L.-interjú)

36