Lator László: Orbán Ottó - Hang-kép-írás 2. (Budapest, 2007)

Háború, ostrom, gyerekkor

kor lett azzá. Én egy bérházban töltöttem életem első éveit, játszani legföljebb a térre mehettünk vagy a kikövezett Duna-partra, mindenesetre az a világ, amit én ismertem, a kő, a flaszter, az udvar fölött húzódó körfolyosók és a hozzájuk tartozó emberek világa volt, és most hirtelen kiszabadultam egy mesebeli tájra, ahol tyúk volt az udvaron, lovas kocsik jártak az utcán, és pipás parasztbácsik ültek a lovas kocsik bakján; egyikük ismeretlenül fölvett a kocsijára, és elvitt egy kurta körutazásra, melynek emlékét egy versem őrzi; egyáltalán, az volt az érzésem, hogy ez most egy más, egy békésebb, levegősebb világ; és ekkor hirtelen ebben a világban is megjelent az a másik, amit a városban hagytam, még nem egészen fölfoghatóan, csak a szorongás képében, ami a levegőben úszott: ugyanis a Pestet bombázni készülő repülők húztak el irdatlan magasságban a falu fölött; csak a csillogásukat lehetett látni, és valahogy még a zúgásuk is békésnek hatott ebben a varázsvilágban, ahonnét álmélkodva bámultam fölfelé a zavartalanul kéklő égbe, és a dörgés is, a bombáké, mire elért oda, elhalkult, elfátyolozódott, mintha nem is e világi zaj lett volna. Messzi volt, tompa volt, túlkiabálta egy kakas.

(Orbán Ottóval beszélget Lator László [részlet]. Megjelent: Orbán Ottó: Ostromgyűrűben. Nap Kiadó, Budapest, 2003.

In memoriam sorozat, 28-30. o. A továbbiakban: In memoriam)

31

Egy festményen, 1938-ban