Lator László: Orbán Ottó - Hang-kép-írás 2. (Budapest, 2007)

Gyökér a földben

Ősök, szülők, gyerekkor

Anyám parasztcsaládból származik, ha ez nem túlzott egyszerűsítés, ugyanis nem egyszerűen parasztok voltak, hanem valami földönfutó nincstelenek, nem tudom, miféle fajta. Testalkatukról ítélve alföldiek vagy felvidékiek lehettek: kicsit tészta- arcúak, kerek fejűek. De a nyomuk elvész.- Nem tudsz semmit a kezdetekről.- Legutolsó ősöm ezen az ágon, akit ki lehet deríteni, az Bujákon volt kanász. De hogy ő hogy került oda, Bujákra«?- Valószínűleg úgy, hogy egy batyuval a hátán beállított a faluba. Vagy kinőtt a földből. Vagy el se tudom képzelni. Ez olyan szegény népség volt, hogy valahogy a múltjuk is beleveszett ebbe a szegénységbe. Amit lehet róluk tudni, az az, hogy a nagyapám rendkívül nagy karriert csinált, mert bekerült a Beszkárthoz, ami abban az időben nagy dolog volt, mert nyugdíjas állásnak számított. És ott valami krampácsoló pályamunkásból egészen ellenőrségig vagy nem tudom, meddig vitte, ami hihetetlenül nagy karrier volt. Anyámék gyerekkorukban a szépilonai remíz mellett laktak, csak nagyanyámat ismertem. Nagyanyám egyike volt azoknak, akiket őszintén és feltétel nélkül szerettem ebben az életben. Beszélni ugyan nem nagyon tudtunk egymással, ő még magában hordta mindazt, amit a szegénységből lehetett örökölni. Egyrészt valami sérthetetlen emberséget, másrészt a félelmet mindentől, ami modern technika: a telefont hosszú évekig nem merte fölvenni. (...)

Édesanyám katolikus volt. Aminek később nagyon fontos dramaturgiai szerepe lesz, mert őmiatta számítottam én 44-ben kivételnek. De ami a családot illeti, nem volt rajtuk semmi említésre méltó. Ilyen tragédiák történtek velük, hogy az egyiknek a férje ivott, a másik nagybátyám pedig maga is ivott. Szóval minden, ami a szegényekkel szokott történni. Csupa vér volt az életük, csupa nyomorúság, mindenbe belekeveredtek, mindennel megharcoltak, de még el se nagyon tudták mondani, meg se nagyon tudták fogalmazni. Fiatalkori fényképein anyám nagyon szép, szőke lány. S ez a fiatal lány a Hangyához került, ilyen szövetkezeti micsoda volt ez, egy ismert vállalat, ott volt valami állása, nem titkárnő, mert ahhoz iskolái nem voltak... Kézbesítőnő vagy nem tudom, mi lehetett. Hogy pontosan hogyan és mikor találkozott apámmal, azt nem tudom. Apám akkoriban a malomnál vagy máshol volt könyvelő, ezt se tudom pontosan, mindenesetre tisztviselő úr volt, és egy fényévnyi magasságban állt az a társadalmi osztály, amihez ő tartozott. Bár az sem volt valami nagyon előkelő, fényévnyire anyám társadalmi helyzete fölött. (...)

(Részletek a Kabdebó Lóránttal folytatott életinterjúból, 1987-ből.

A továbbiakban: K. L.-interjú)

9