Csiszár Mirella: Színháztörténet nagyítóval. Források a magyar színjátszás történetének tanulmányozásához, 1920-1949 (Budapest, 2018)
Politika és színház - A népbíróság ítélete Fedák Sári népellenes bűntettében. Budapest, 1946. április 3.
ságával, az Orszfágos] Bűnügyi Nyilvántartó Hivatallal, a budapesti államrendőrség politikai rendészeti osztályával és a székesfővárosi pénzügyigazgatósággal. Indokolás: A népbíróság a mai tárgyalás adatai alapján megállapította és bizonyítottnak vette a következő tényállást: Fedák Sári vádlott közel fél évszázados színészi pályafutása után [sic!] többször is kapcsolatba került a politikával. 1919-ben, a proletárdiktatúra idején az akkori rendszer dicsőítői között szerepelt. Az ellenforradalom diadalmaskodása után azonban a jobboldali világnézet eszméit tette magáévá, végül pedig 1933 után a nácizmus propagandájának hatása alá került, magáévá tette annak szélsőséges jelszavait, és minden alkalmat megragadott, hogy azokat hangoztassa. 1943 márciusában a frontszínházzal Ukrajnába ment.3 Lembergben német katonák és színésztársai előtt olyan nyilatkozatot tett, hogy nem baj, ha elpusztítják azt a zsidót, aki a munkában kidől, legalább így lassanként mind elfogynak. Proszkurovban pedig a gettó megtekintése alkalmával kijelentette, hogy így kellene Budapesten tenni a zsidókkal, mert ezek minálunk még mindig jól élnek, és kávéházakba járnak. Vádlott ezen világnézetének és politikai állásfoglalásának természetes következménye, hogy az uralomra kerülő nyilas rendszerben is szerepet vállalt. Amikor az országot felszabadító orosz hadsereg már Budapest felé közeledett, vádlott nyugatra menekült,4 és soproni fellépéseiben nyilas propagandaszólamoknak adott kifejezést. 3 A Pesti Hírlap 1943. február 27-én kiadott számában az alábbi hírt közölte: „A Tábori Színház elhunyt igazgatójának, néhai vitéz Tolnay Andornak tisztségét a honvédvezérkar megbízásából vitéz Bánky Róbert vette át. Már meg is kezdte a szervezkedést. A Tábori Színház művészkarának első jelentkezője Fedák Sári, akivel vitéz Bánky igazgató már meg is állapodott. Fedák Sári boldog örömmel ajánlotta fel a Tábori Színháznak minden nélkülözhető szabadidejét, és mint a frontszínház vendégművésznője néhány hetet tölt a Tábori Színházban. A társulat szervezése fővárosi első vonalú erőkből nagyrészt be is fejeződött, s az együttes rövidesen kiutazik működési területére.” 4 Fedák Sári életének erről a szakaszáról a legjobb összefoglalást Vámos György készítette: „Fedák Sári, a korszak ünnepelt művésze [...] [a]z Új Magyar Színház vezető színésznője a front közeledtével (1944. október 14-én) elhagyta Budapestet. Kerék Margit nevű szobalányával Sopronba utazott, ott fellépett a Ve« diófa és a Tokaji aszú című darabokban. December közepén a nyilas külügyminisztérium nevében bemondónak kérték a bécsi, német tulajdonú Donausender rádió magyar nyelvű adásához. A rádióban hetenként háromszor szerepelt fél öttől ötig. Elszavalta többek között Liszt Nándor Aranyvonat című, a Szent Jobb ereklyét szállító vonatról szóló, illetve Boldogasszony anyánk című versét, utóbbit orgonakísérettel. Saját írásai közül Társaságban sorozatcím alatt a német-magyar történelmet felidéző gondolatait, egy meg nem jelent könyvének négy részletét olvasta fel. »Volt még egy előadásom a bécsi magyar rádióban, [amelyet] emlékezetem szerint akkor tartottam, amikor Budapest végképp elesett. Ezt az előadásomat a rádió vezetőségének felkérésére tartottam, mint olyan személy, aki 46 esztendőn keresztül Budapest közönségével a legszorosabb érintkezésben voltam mint művésznő. Az előadásomban arról volt szó, hogy Budapestet összebombázhatják, összedűlhet a világ, de az ibolyák a Hűvösvölgyben mégis kivirítanak, és mi még sírva fogunk egymás nyakába borulni Budapesten.« (ÁBTL V-101545) Szerepléseiért kétszer kapott 1000-1000 birodalmi márkát. A rádió munkatársai április 2-án elmenekültek Bécsből. Fedák Sárit otthagyták. Őt egy dunai uszály vitte fel Németországba. Az amerikai csapatokkal Obernzell helységben találkozott.” (Vámos György: Bűnösök és bűnbakok a Magyar Rádióban 1945 után. Eszmélet, 96. szám, (2012), 94.) 210
