Csiszár Mirella: Színháztörténet nagyítóval. Források a magyar színjátszás történetének tanulmányozásához, 1920-1949 (Budapest, 2018)

Színházi műhelymunka - A Budai Nagy Antal levelesládája. Kós Károly Budapesten, 1937-1942

Kós Károly levele Jób Dánielnek Sztána, 1936. június hó 3-án Nagyságos Jób Dániel úrnak igazgató Budapest, Vígszínház Igen tisztelt Igazgató Uram! Megtisztelő sorait őszintén köszönöm: jól estek. Annál inkább, mert nem vártam és nem is várhattam azokat. Darabommal március közepére lettem készen. Másfél éves keserves munka után; mert életemben nem próbáltam eddig darabot írni, nem is olvastam sokat, tehát a technikáját is meg kellett tanulnom. Két barátom olvasta el a kész darabot (közülük az egyik feltétlenül szakember, de amellett feltétlenül őszinte és becsületes jó barátom is).1 Egyhangúlag azt val­lották, hogy a darab épkézláb, egészséges színpadi munka... ezenkívül van valami furcsán érdes, ízes, erdélyi levegője. Eddig van, s nem tovább. Azóta tudniillik nem volt még fizikai időm, hogy a darabot kezembe vegyem, megnézzem bár, és egy-két feltétlenül szükséges korrekciót végezzek rajta. Természetesen senki színháznak fel nem kínáltam, még olvasásra sem. Még annak sem, aki kérte. Bocsásson meg, hogy untattam ezzel a néhány sorommal, de hát: első szülöttemre ak­kor is büszke lennék, ha az torz, beteges gyermek. Viszont kedves levelére nem is lehet más válaszom, mint az, hogy mihelyst néhány javításommal készen leszek, s lemásolom nehány példányban az egészet újból (ami talán két-három héten belül megtörténhetik, mert sza­badságot készülök venni), akkor egy példányt azonnal Igazgató uramnak küldök el. És hálás leszek, ha azt elolvassa, s még hálásabb, ha nehány sorban őszintén megírja róla véleményét. A darab esetleges előadása kevésbé érdekel már, mert hiszen történelmi darab, erdélyi miliő­ben, erdélyi észjárással, sőt protestáns szemszögből megcsinálva és - első, sőt valószínűleg utolsó drámai próbálkozásom. Ezek a tulajdonságok mind nem túlságosan jó ajánló levelei egy darabnak - Pesten, ill. a magyar glóbuson. 1 Az egyikük biztosan Bánffy Miklós volt, erről Fazekas Imrének beszélt a már idézett, előadást beharangozó interjúban. ([Fazekas Imre] (f. L): Kós Károly, a Budai Nagy Antal szerzője Budapesten. Pesti Napló, 1937. január 19.) 527

Next

/
Oldalképek
Tartalom