Csiszár Mirella: Színháztörténet nagyítóval. Források a magyar színjátszás történetének tanulmányozásához, 1920-1949 (Budapest, 2018)

A színházak adminisztrációja - Az Országos Színészegyesület törvényei, 1922

j) a ruhatárosnak és fodrásznak az utasításokat kellő időben kiadja; k) az előadás pontos kezdetére az ügyelő által a jelt megadatja; l) ha a közönségnek a színpadról kell valamit jelenteni, ezt a rendező végzi. Az e paragrafusban felsorolt kötelességek elmulasztásáért a vétség fokozatához képest a 67. § alkalmazásával egy vagy több napidíjának elvesztésére büntetendő. A karmester 113. § A karmester az összes magán- és karénekek, nemkülönben a darabok zenei részeinek beta­nítója és vezetője, köteles minden darab énekes szerepeinek kiosztásánál a rendezővel egyet­értőig javaslatot tenni az igazgatónak. A karmester a kiírt zenés próbákon és előadásokon, úgy zenekarban, mint színpadon zongorakísérettel vagy a zenekar vezetésével részt venni köteles. A karmesternek hivatalos működése körében minden énekes és zenész engedelmességgel tartozik, viszont a karmesternek kötelessége, hogy úgy a zongora mint a színpadi próbákon a művészi és zenekari személyzettel szemben higgadtan és udvariasan viselkedjék. Ha valamely színház két vagy több karmestert alkalmaz, sürgős esetekben köteles egy darab betanítását több karmester közösen is elvállalni. Az így betanított darabok színpadi próbáit és előadásait esetről-esetre az a karmester vezeti, akit az igazgató kijelöl. Minden vétséget, mulasztást az ügyelővel feljegyeztetni köteles; a be nem jelentett vétsé­gekért ő maga marasztalandó el. Mulasztások vagy vétségek esetén a karmesterrel szemben ugyanaz az eljárás követendő, amely a színház többi tagjaira érvényes. Zenekar 114. § Minden zenekari tag úgy próbán, mint az előadáson zenekarban, színfalak mögött vagy szín­padon, amennyiben ért hozzá, bármily hangszeren köteles játszani, ellenszegülés esetén az 57. § szerint 25-50%-ig büntetendő. A zenekari tagok a nem énekes darabokban is, próbán úgy, mint előadáson a rendező vagy ügyelő által megjelölt helyen és alkalommal részt venni kötelesek. Aki ez ellen vét, az 57. § szerint 25-50%-ig büntetendő. Itt fel nem sorolt esetekben a zenekari tagok a színház többi tagjaira szóló törvénycikkek teljes szigora alá esnek. 115. § A felvonások közzenéjét a függöny legördülése után rögtön el kell kezdeni, és a szükséghez képest több zenedarabot is el kell játszani. Ezért a zenekari igazgató felelős, aki a főpróbán az ügyelőtől átveszi a zenekari könyvet, amelybe a rendező a közzenének hosszúságát és jellegét pontosan körülírja. Aki miatt a közzenét vagy előadást nem lehetne pontosan kezdeni, min­den mulasztott percért 10%-ra büntetendő. 419

Next

/
Oldalképek
Tartalom